Továbbra is tagadja a nemi erőszak vádját Thomas Partey

V. H. L.V. H. L.
2025.09.17. 14:16
null
Thomas Partey útban a bírósági meghallgatásra (Fotó: Getty Images)
Ismét ártatlannak vallotta magát a többszörös nemi erőszak miatt ellene indított büntetőjogi ügyben Thomas Partey, akit a keddi Tottenham Hotspur–Villarreal Bajnokok Ligája-mérkőzésen kifütyültek az angol csapat szurkolói.

A Villarreal középpályása, Thomas Partey visszatért Angliába, s nem csak azért, hogy a a „sárga tengeralattjáróval” megkísérelje „elsüllyeszteni” a Tottenham Hotspurt. A 32 éves ghánai középpályásnak a bíróságon volt jelenése, ugyanis többszörös nemi erőszakkal vádolják az Egyesült Királyságban. A rövid meghallgatáson Partey újra ártatlannak vallotta magát, s közölték vele, hogy ügyének tárgyalását 2026. november 2-ára tűzték ki – írja az ESPN. 

A meghallgatás végén Christopher Hehir bíró a következőket mondta a játékosnak: „Jövő év november 2-án tárgyaljuk az ügyét. Megértem, hogy ez még távolinak tűnik, mint ahogy ön is megérti, hogy a királyi bíróságoknak sok tennivalójuk van, ezért tart sokáig az ügyek tárgyalása. Mivel ön óvadék ellenében van szabadlábon, tulajdonképpen a börtönben tárgyalásra váró emberek mögött áll a sorban.”

Tottenham Hotspur v Villarreal CF - UEFA Champions League 2025/26 League Phase MD1
Pfújolás és füttykoncert kísérte Thomas Partey (sárgában) minden megmozdulását a Tottenham stadionjában (Fotó: Getty Images)

A bíró azt is közölte: a két nővel szemben nemi erőszakkal, egy harmadikkal szemben bántalmazással vádolt Partey nem léphet kapcsolatba a három sértett egyikével sem, s az állandó tartózkodási helyének megváltozásról, illetve külföldi útjairól értesítenie kell a hatóságokat.

A ghánai labdarúgó akár bűnös az említett ügyben, akár nem, a Tottenham szurkolóit nem igazán érdekelte az ártatatlanság vélelme: a mérkőzés 78. percében pályára küldött játékos minden labdaérintését hangos pfújolással „jutalmazta” a londoni publikum – feltehetően nem pusztán azért, mert Partey az elmúlt évadban még az ősellenség Arsenal játékosa volt.

 

Legfrissebb hírek

A Livornónak megvolt az esélye, hogy szerződtesse Harry Kane-t – nem őt választották

Minden más foci
2026.10.30. 13:34

A Bayern elnöke szerint Kane már Beckenbauer, Gerd Müller és Rummenigge közé tartozik

Minden más foci
2026.10.27. 07:55

Penders-öngól, Palmer-kiállítás – a Spurs megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2026.10.24. 20:29

Megtört a jég, már nem nyeretlen a Tottenham a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.10.19. 23:02

116 angol csapatból a Tottenham az egyetlen, amely nem nyert bajnoki meccset

Angol labdarúgás
2026.10.19. 11:18

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55

„Fogatlan” Spurs érkezik a Liverpoolhoz a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 16:04