Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 10:17
null
Szoboszlai Dominik (balra) és Kerkez Milos is szikrázó összecsapásra számíthat este Sallai Rolandék ellen (Fotó: AFP)
Akárcsak tavaly Lipcsében, kedd este Isztambulban is egyszerre három magyar futballozhat a legrangosabb európai kupában: a Sallai Rolandot is alkalmazó török bajnok Galatasaray a Premier League-címvédő Liverpool FC-t fogadja, amelyben Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos is pályára léphet.

Galatasaray–Liverpool FC a BL-ben. Magyar szempontból az egyik leginkább várt mérkőzést rendezik meg kedd este Isztambulban a Bajnokok Ligájában. Csak azért nem írjuk, hogy ez lesz nekünk a legérdekesebb találkozó, mert májusban Budapest, a Puskás Aréna ad otthont a döntőnek, márpedig a sorozat egyik nagy esélyese a Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC…

Az Atlético Madrid elleni összecsapás után mindenesetre újabb nehéz csata vár a „vörösökre”. Mint ismert, a spanyolok ellen elhúzott 2–0-ra Arne Slot csapata, az Atleti azonban nem adta fel, küzdött, és egyenlíteni tudott. A hajrában aztán Szoboszlai Dominik szöglete után Virgil van Dijk fejelt a kapuba, kialakítva a 3–2-es végeredményt. Kedd este pedig Isztambulban, a Sallai Rolandot is felvonultató Galatasaray otthonában szerepel az angol bajnok. Ha minden jól megy, egyszerre három magyar futballista lesz a pályán.

Eintracht Frankfurt - Galatasaray SK Istanbul

A Galatasaraynak a kedd esti lesz a 330. nemzetközi kupamérkőzése és 25. alkalommal játszik angol csapat ellen. A Liverpoollal eddig négyszer mérkőzött meg a Bajnokok Ligájában, és hazai pályán egyelőre veretlen: 2002 decemberében 1–1-es döntetlent játszott a két együttes Isztambulban, 2006 decemberében pedig 3–2-re nyertek otthon a törökök.

Sallai Roland meghatározó labdarúgó a Galatában, várhatóan ezúttal is ott lesz a kezdőben. A 28 éves magyar szélsőnek – aki 2017-ben a ciprusi APOEL színeiben futballozott a sorozatban – ez lesz a nyolcadik fellépése a BL-főtáblán, eddigi mérlege nem túl fényes: öt vereség mellett két döntetlent könyvelhetett el, gólja, illetve gólpassza sincs még. Egyelőre Szoboszlai Dominikkal szemben nyeretlen. Ötször találkoztak ellenfélként, igaz, még a Freiburg és az RB Leipzig játékosaként, két döntetlen mellett kétszer a rendes játékidőben nyertek a lipcseiek, a 2022-es Német Kupa-döntőben pedig tizenegyespárbajban múlták felül a Freiburgot.

Sallai Roland a BL-ben és Szoboszlai Dominik ellen is nyeretlen

Nem kell egyébként olyan sokáig visszamenni az időben, hogy hasonlóra találjunk példát. Tavaly októberben az RB Leipzig–Liverpool FC (0–1) összecsapáson három magyar játékos (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik) kapott kezdőként lehetőséget. Vagyis egymás után a második BL-kiírásban fordulhat ez elő! Persze kérdés, Kerkez Milos bekerül-e a kezdőbe. Az Atlético ellen csereként csak néhány percet kapott, és a This is Anfield-oldal hétfőn azt boncolgatta, hogy továbbra sem sikerült még felvennie a ritmust, ezért jobb lenne csak a kispadra nevezni.

Szintén érdekes lesz látni, hogy az angol bajnokcsapatot mennyire viselte meg a hétvégi, Crystal Palace elleni 2–1-es vereség. Mert papíron hiába jobb a Liverpool a Galatasaraynál, Isztambulban kőkemény csata vár rá. Az Atlético elleni győztes gólt szerző Virgil van Dijk szerint most az a legfontosabb, hogy a hétvégi botlás után higgadtak maradjanak.

„A legnagyobb kihívás, hogy nyugodtak maradjunk – idézte a klub hivatalos honlapja a holland védőt. – Sokszor elmondtam már, sohasem szabad túlságosan elszállni, de az sem jó, ha túl mélyre kerülünk. Egy-egy vereség nem a világ vége. Ugyanúgy kell dolgozni tovább, és figyelmen kívül hagyni a külső zajokat és kritikákat. Mi is tisztában vagyunk azzal, mikor futballozunk gyengébben, és a legutóbbi találkozón rosszul játszottunk. Főleg az első félidőben teljesítettünk a szintünk alatt, az volt az egyetlen szerencsénk, hogy nálunk véd a világ egyik legjobb kapusa, Alisson. Nem hinném, hogy aggódnunk kellene, de jobban kell futballoznunk, mert a Galata otthonában kifejezetten nehéz mérkőzés vár ránk.”

BBC

A patinás brit lap Wayne Rooney véleményét idézi, aki szerint Florian Wirtz szerződtetése MEGBONTOTTA AZ EGYENSÚLYT a Liverpoolnál. A korábbi angol csatár azt is elmondta a Galatasaray elleni találkozó előtt, hogy ha választania kell Szoboszlai Dominik és Wirtz között, egyértelműen a magyart nevezné a középpályára.

This is Anfield

A Liverpoollal foglalkozó angol lap szerint van rá esély, hogy SZOBOSZLAI DOMINIK ISMÉT JOBBHÁTVÉD lesz. Eddig ugyanis a magyar válogatott középpályás nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt ezen a poszton.

SPORX

A török lap szerint kisebb KRÍZISBEN VAN A LIVERPOOL, és a Crystal Palace elleni vereség is rávilágított arra, hogy sebezhető a csapat védelme. Egy másik cikk pedig arról így, hogy kérdéses a sérüléssel bajlódó Victor Osimhen játéka a Galatában.

Lapszemle
Bajnokok Ligája
2 órája

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Pontosan a Liverpool szállodája előtt történt az incidens.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Galatasaray (török)–Liverpool FC (angol) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
9 perce

Súlyos vereségük után BL-üzemmódban a királyiak

Bajnokok Ligája
1 órája

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2 órája

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
21 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10
Ezek is érdekelhetik