Leimeter Dóra: Nehezen mozgunk, de ez ilyenkor érthető

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.01.08. 06:53
null
Fotó: Kovács Péter
A magyar női vízilabda-válogatott 29 éves játékosa beszélt a felkészülésről szűk három héttel az Európa-bajnokság előtt.

– Jó három hete tart a válogatott felkészülése. Milyen program alapján haladnak?
– Karácsony előtt kétkapuztunk néhányszor, itt volt a német és az orosz válogatott, szerintem jó felmérő volt, hol tartunk jelenleg. Azóta a fizikai felkészülésre helyeztük a hangsúlyt, különböző posztok szerint szoktunk szituációs gyakorlatokat végezni, a kétkapus és a taktikai feladatokat hamarosan elkezdjük. Az amerikai és a görög válogatott is érkezik hozzánk, úgyhogy lesz lehetőségünk a finomhangolásra – válaszolta Leimeter Dóra a Nemzeti Sportnak.

– Karácsonyozni és a családra mennyi idő jutott?
– Egészen sok! Az elmúlt években most kaptuk a leghosszabb szünetet, rá is fért mindenkire, mert elég hosszú szezonunk volt sok meccsel, és ahogy véget ért az utolsó forduló, nagyjából egyből elkezdtünk edzeni a válogatottal.

– Jelenleg hol tart a csapat?
– Szerintem ott, ahol tartania kell. Mindenki izomlázzal bajlódik, kicsit nehezen mozgunk még, de ez ilyenkor rendben van, nem most kell csúcsformában lennünk. Jó, hogy az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt, az Európa-bajnokságon nem történhet meg, hogy a végére kipukkadunk.

 

– Jobbára a tavalyi, szingapúri vb-ezüst­érmes válogatott dolgozik együtt  három fiatallal kiegészülve. Mit lehet elmondani a csapatban uralkodó hangulatról?
– Szuper! Az elmúlt időszakban ezzel sosem volt baj. A fiatalok is nagyon ügyesek, az újonnan érkezők könnyen beilleszkedtek. A taktikában olyan elemeket valósítunk meg, amelyek mindenkihez közel állnak. Finomhangolást a játékkapcsolatokban kell végezni, szerencsére erre kellő mennyiségű idő áll rendelkezésünkre.

– A görögök helyett eredetileg a kínaiak érkeztek volna felkészülési mérkőzésre. A terv az volt, hogy Európán kívüli csapat ellen játsszunk?
– Bevallom, nem tudom. Ráadásul azt is hallottam, hogy az ausztrálok meg a spanyoloknál játszanak, úgyhogy ötletem sincs, a tengerentúliak hogyan kerülnek Európába – de sebaj, nekünk mindenképp jó erőfelmérő lesz az Egyesült Államok elleni három összecsapás. Ellenük és a görögökkel szemben sem az lesz a lényeg, hogy csúcsformában teljesítsünk, hanem az, hogy különböző elemeket teszteljünk, ha szükséges, javítsunk.

– Január huszonhatodikán kezdődik az Európa-bajnokság. Mi a reális elvárás a tornán?
– A magyar válogatott mindig a legjobb eredményt szeretné elérni. Nehéz összecsapással nyitunk, hiszen a spanyolok ellen kezdünk, azon van most a hangsúly, az a meccs sok mindent eldönthet. Természetesen minden meccset szeretnénk megnyerni és a legjobb arcunkat mutatni – az aktuális formán múlik, sikerül-e, női csapatnál főleg sok befolyásoló tényező adódhat. De ahogy mondtam, minden mérkőzésen azért ugrunk vízbe, hogy győzzünk.

 

Legfrissebb hírek

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27

Cseh Sándor: Eljutni valahová sem könnyű, ott maradni nehezebb

Vízilabda
2026.02.11. 09:21

Golopencza Szonja a Nemzeti Sportrádióban: az Eb-ezüst a visszaigazolás, hogy ezt kell csinálnom

Vízilabda
2026.02.10. 21:15

Golopencza Szonja: Az elődöntőket megtanultuk az elmúlt másfél évben, most már jöhetnek a döntők!

Vízilabda
2026.02.10. 14:39

Cseh Sándor: Hogy mi elsők szeretnénk lenni, azt a mércét mi magunknak állítottuk fel

Vízilabda
2026.02.10. 09:27

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
2026.02.07. 08:08

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.02.06. 14:36

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48
Ezek is érdekelhetik