Húsz éve rajtolt a Barcelona idegenbeli győzelemmel a BL-ben

2025.09.19. 13:35
null
Marcus Rashford révén egy angol játékos góljaival nyert Angliában a Barcelona (Fotó: Getty Images)
Húsz éve fordult elő legutóbb az FC Barcelonával, hogy idegenbeli győzelemmel tudott rajtolni a labdarúgó Bajnokok Ligájában - írta az IFFHS a BL csütörtöki meccseit értékelő pénteki anyagában.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet a spanyol bajnoki címvédő Newcastle-ban aratott sikere (1–2) kapcsán emlékeztetett rá, hogy a katalán együttes 2005. szeptember 14-én, Brémában kezdett 2-0-s győzelemmel a Werder vendégeként. A szerdai 2–1-es diadal letéteményese ráadásul angol volt: Marcus Rashford előbb fejjel, majd távoli bombagóllal vette be az angol csapat kapuját. A debütáns a második angol, aki nagy európai kupában szerepelt a Barca színeiben Gary Lineker után, ő 24 alkalommal lépett pályára a katalánoknál 1986 és 1989 között.

Kiemelten foglalkozott az elemzés a Monaco 4–1-es vereségével is, amelyet a francia bajnokságban játszó csapat a belga Club Brugge vendégeként szenvedett el. A hercegségbeli együttes az első félidőben három gólt is kapott, a BL-ben hasonló legutóbb 2018. november 6-án fordul elő vele, érdekesség, hogy akkor is a belga csapat volt az ellenfele. Nem vet jó fényt a Monacóra az sem, hogy az utóbbi nyolc Bajnokok Ligája-találkozóján javára megítélt tizenegyesekből a csütörtökivel együtt hatot kihagyott.

Az Eintracht Frankfurt–Galatasaray (5–1) meccs kapcsán az IFFHS azt emelte ki, hogy a német csapat legutóbb 65 éve szerzett legalább öt gólt a BL-ben, illetve az előd BEK-ben játszott mérkőzésen: 1960. május 5-én a Glasgow Rangerst verte 6–3-ra.

A Manchester City–Napoli (2–0) összecsapás érdekességeként pedig azt említette a visszatekintés, hogy az angol együttes veretlenül vívta meg az elmúlt 22 hazai mérkőzését (19 győzelem, 3 döntetlen) a Bajnokok Ligája csoportkörében, illetve alapszakaszában a Lyontól 2018. szeptember 19-én elszenvedett 2–1-es vereség óta.

BAJNOKOK LIGÁJA
1. forduló, csütörtöki mérkőzések
FC Bruges (belga)–Monaco (francia) 4–1
FC Köbenhavn (dán)–Bayer Leverkusen (német) 2–2
Eintracht Frankfurt (német)–Galatasaray (török) 5–1
Manchester City (angol)–Napoli (olasz) 2–0
Newcastle United (angol)–Barcelona (spanyol) 1–2
Sporting CP (portugál)–Kajrat Almati (kazah) (kazah) 4–1

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
13 órája

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42