Unai Emery: A visszavágón muszáj lesz dominálnunk

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 08:56
Unai Emery szerint a győzelmük a harciasságuknak volt köszönhető (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Aston Villa magabiztosan, 3–1-re verte a belga Bruges csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után az angol gárda vezetőedzője és játékosai egyaránt elégedetten nyilatkoztak.

„Fontos győzelem volt – jelentette ki az Aston Villa vezetőedzője, Unai Emery. – A Bajnokok Ligájában minden meccs nehéz, így örülök, hogy előnyből várhatjuk a visszavágót, amelyen muszáj lesz dominálnunk, ha tovább akarunk jutni.”

„A Bruges megmutatta, milyen minőségi csapat is valójában. Mi azonban fantasztikusan küzdöttünk, aminek meg is lett az eredménye. Azért nyertünk, mert hajlandóak voltak harcolni a játékosaim, végig csak a győzelem járt a fejükben” – tette hozzá a szakember. 

„Büszke vagyok a csapatra, fantasztikus teljesítmény – jelentette ki a meccs után az angolok védője, Tyrone Mings. Olyan volt a meccs, amilyenre számítottunk. Nagyon élveztem, mindenki rendkívüli volt.”

Mings azt is megemlítette, hatalmas felelősség ilyen nagy nevű klubban játszani és mindennél fontosabb, hogy minden este megadják a szurolóknak, amire vágynak.

A meccs emberének megválasztott Morgan Rogers szűkszavúra vette az értékelését. 

„Ez a meccs nagy lehetőség volt számunkra, hogy fejlődjünk és nagyon jó érzés győzelemmel távozni. Már játszottunk velük korábban, így tudtuk, hogy erős ellenfelek lesznek. A visszavágón ugyanígy kell teljesítenünk.”

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 20:52

Öngól, tizenegyes: az Aston Villa előnyből várhatja az FC Bruges elleni visszavágót

A nyolcaddöntő első mérkőzése sokáig 1–1-re állt.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FC BRUGES (belga)–ASTON VILLA (angol) 1–3 (1−1)
Bruges, Jan Breydel Stadion, 26 890 néző. Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
BRUGES: Mignolet − Sabbe (Skoras, 90.), Mechele, Ordónez, De Cuyper − Jashari, Onyedika (Vetlesen, 90.) − Talbi (Siquet, 86.), Vanaken, Colisz − Jutgla (Nielsen, 86.)
ASTON VILLA: E. Martínez − Konsa, Disasi (Cash, 64.), Mings, Digne − McGinn (Ramsey, 64.), Tielemans − Bailey (B. Kamara, 64.), Rogers, Rashford (Asensio, 64.) − Watkins (Bogarde, 90+1.)
Gólszerző: De Cuyper (12.), ill. Bailey (3.), Mechele (82. − öngól), Asensio (88. − 11-esből)
A visszavágót március 12-én rendezik Birminghamben.

 

Legfrissebb hírek

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01
Ezek is érdekelhetik