BL-selejtező: Varga Barnabás kihagyja a Ferencváros első két meccsét

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 20:46
Varga Barnabás (Fotó: Koncz Márton)
Az arcsérülése után már edzésbe álló magyar válogatott Varga Barnabás nem tagja a walesi The New Saints elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezős párharcra készülő Ferencváros keretének.

 

A bajnoki címvédő zöld-fehérek csütörtökön honlapjukon számoltak be arról, hogy az együttes új vezetőedzője, a holland Pascal Jansen kijelölte azt a névsort, amelyből válogathat a jövő keddi hazai, valamint az egy héttel későbbi idegenbeli találkozón a BL-selejtező második körében.

A listából kiderül, hogy a Fradi nyári szerzeményei közül háromra – Kady Borges, Raul Gustavo és Philippe Rommens – számít a tréner, Isaac Pappoe ugyanakkor kimaradt, akárcsak Varga Barnabás, akinek még a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen tört el az arccsontja.

„Hosszú és sikeres felkészülésen vagyunk túl, minden játékos keményen dolgozott az első hetekben, így az edzői stáb számára nem volt könnyű kijelölni az első meccskeretet. Ugyanakkor tudom, hogy Pascal Jansen és segítői a lehető legjobb döntést hozták meg a csapat összeállításakor, és bízom benne, hogy ez a pályán is látszódni fog. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a keret korántsem végleges, a következő selejtezőkörre egy teljesen új listát is leadhatunk” – fogalmazott Hajnal Tamás sportigazgató.

A The New Saints az első körben a montenegrói Decsicset búcsúztatta 4–1-es összesítéssel, a Ferencvárosnak három párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára kerüléshez.

A jövő kedden 20 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Az FTC kerete a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójára: Myenty Abena, Mohammed Abu Fani, Mohamed Ali Ben Romdhane, Kady Borges, Botka Endre, Ibrahim Cissé, Marquinhos, Dibusz Dénes, Gruber Zsombor, Raul Gustavo, Kaján Norbert, Katona Bálint, Mats Knoester, Habib Maiga, Cebrail Makreckis, Tosin Kehinde, Owusu Kwabena, Pászka Lóránd, Alekszandar Pesics, Cristian Ramírez, Philippe Rommens, Tóth Alex, Adama Traoré, Varga Ádám, Kristoffer Zachariassen

 

Legfrissebb hírek

Az éllovas Mbappé 60 gólnál tart, a 33 gólos Varga Barnabás 13. a legeredményesebbek rangsorában

Minden más foci
23 órája

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 10:28

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

Varga Barnabás: Jó lenne a hazai porondon is elkezdeni sorozatban nyerni a mérkőzéseket

Európa-liga
2025.11.27. 21:45

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31
Ezek is érdekelhetik