Kockáztatott, de pórul járt – Bernardo Silva ritkán látott módon hagyta ki a tizenegyesét

B. D. K.B. D. K.
2024.04.18. 10:53
Bernardo Silva a második sorozatban hibázott (Fotó: Getty Images)
Mint azt bizonyára tudják, a Real Madrid tizenegyespárbajban idegenben búcsúztatta a címvédő Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, és ezzel a négy közé jutott. A párbaj első párja után a hazaiak előnybe kerültek, de utána Bernardo Silva rendhagyó módon hagyta ki a sajátját.

BERNARDO SILVA TIZENEGYESÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

„A tizenegyesek előtt felkészültünk a City-játékosokból, és tudtunk, hogy egyikük majd középre fogja rúgni a maga tizenegyesét. Úgy döntöttünk, kockáztatunk, és szerencsére jókor döntöttem úgy, hogy állva maradok”idézte fel a meccs után az ominózus tizenegyest a Real Madrid kapusa, Andrij Lunyin.

Bernardo Silva védelmében megemlíthetjük, hogy ugyan rosszul néz ki így kihagyni egy tizenegyest, de általában a középre tartó büntetőkből gól születik, mert a kapusok ritkán maradnak középen. Ez most azon ritka pillanatok egyike volt volt, amikor a kapus nem mozdult el és a lövés is a kapu közepébe tartott.

Nem először látunk azonban ilyet Manchester City-játékostól. Korábban Sergio Agüero hagyott ki ehhez hasonló módon tizenegyest egy Chelsea elleni meccsen.

Bajnokok Ligája
2024.04.18. 08:19

Lunyin tudta, hogy valamelyik tizenegyes középre jön – értékelések

A Real Madrid oldaláról a legtöbbet használt szó a szenvedés volt.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–4
Manchester, Etihad Stadion, 52 306 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Manchester City: Ederson – Walker, Akanji (Stones, 112.), Dias, Gvardiol – Rodri – Foden, Bernardo Silva, De Bruyne (Kovacic, 112.), Grealish (Doku, 72.) – Haaland (Julián Álvarez, 91.). Menedzser: Pep Guardiola
Real Madrid: Lunyin – Carvajal (Militao, 111.), Nacho, Rüdiger, F. Mendy – Kroos (Modric, 79.), Camavinga, Valverde – Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz, 84.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 102.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: De Bruyne (76.), ill. Rodrygo (12.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–4-es összesítéssel, 11-esekkel

 

Legfrissebb hírek

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
11 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
15 órája

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
2026.06.11. 22:50

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00
Ezek is érdekelhetik