BL: a Zenit kiütötte a Malmőt; győzött az Atalanta

V. Á.V. Á.
2021.09.29. 20:37
null
Claudinho (11) pályafutása első gólját szerezte a BL-ben (Fotó: AFP)
A Zenit 4–0-ra legyőzte a Malmőt a Bajnokok Ligája H-csoportjában. Megvan az Atalanta első sikere is, az olasz csapat a Young Boys ellen nyert az F-csoportban.


F-CSOPORT
ATALANTA–YOUNG BOYS 1–0

A 17. percben örülhettek a hazai szurkolók, miután egy szabadrúgást követően Lauper a saját kapujába talált – azonban rövid videózás után les miatt érvénytelenítette a találatot a játékvezető. Az Atalanta irányította a mérkőzést, de sokáig nem tudott gólt szerezni. A 68. percben Duván Zapata harcolt meg egy labdáért, majd középre passzolt, Matteo Pessina pedig bekotorta a labdát a kapuba. Mint kiderült, ez volt a győztes gól is.

H-CSOPORT
ZENIT–MALMÖ 4–0

A Zenit már a 9. percben megszerezte a vezetést a Malmö ellen a nyáron igazolt Claudinho révén, aki a tizenhatoson belülre bepasszolt labdát belsőzte kapásból a kapuba.

A második félidő elején eldőlni látszott a mérkőzés, az orosz válogatott Daler Kuzjajev a 49. percben megduplázta a Zenit előnyét, négy perccel később pedig kiállították a Malmö bosnyák védőjét, Anel Ahmedhodzicot. A 80. percben Szutormin talált be, a 94. percben Wendel állította be a 4–0-s végeredményt.

BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ

F-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Young Boys (svájci) 1–0
(Pessina 68.)
Manchester United (angol)–Villarreal (spanyol) 2–1 (Alex Telles 60., C. Ronaldo 90+5. ill. Alcácer 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Atalanta 2 1 1 0 3–2 +1 4
2. Young Boys 2 1 0 1 2–2 0 3
3. Manchester United 2 1 0 1 3–3 0 3
4. Villarreal 2 0 1 1 3–4 –1 1


H-CSOPORT
Zenit (orosz)–Malmö (svéd) 4–0
(Claudinho 9., Kuzjajev 49., Szutormin 80., Wendel 90+4.)
Kiállítva: Ahmedhodzic (53., Malmö)
Juventus (olasz)–Chelsea (angol) (F. Chiesa 46.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 2 2 0 0 4–0 +4 6
2. Chelsea 2 1 0 1 1–1 0 3
3. Zenit 2 1 0 1 4–1 +3 3
4. Malmö 2 0 0 2 0–7 –7 0

 

 

Legfrissebb hírek

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Nem jött be Sarri meccsterve, az Ajax a hajrában fektette két vállra az Atalantát

Konferencialiga
2026.10.22. 23:03

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 20:03

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2026.10.12. 22:44