BL: A csapatom szenvedett, de tudta, hogy erre van szükség – Ancelotti

2021.09.16. 08:50
null
A Real Madrid nagy küzdelemben múlta felül az Intert (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának 1. fordulójában a Real Madrid Rodrygo találatával győzött az Internazionale otthonában. A mérkőzés után Carlo Ancelotti annak örült, hogy szenvedve is tudtak nyerni, míg Simone Inzaghi a vereség ellenére büszke a csapatára.

„Nagyon fontos győzelem ez, nehezen kiharcolt, összetett. Komplett teljesítményt tettünk le az asztalra annak ellenére, hogy láttam hibákat. A csapatnak jó volt a hozzáállása, a védekezésünk is egészen rendben volt. Az első félidőben eléggé visszahúzódtunk, de ez nem számít, védekezned kell, s utána több esélyed lesz a kontrázásra. De ez az első játékrészben nem működött elég jól” – mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.

„A szünet után az változott, hogy Viníciust »nyitottabban« használtuk. Az Inter az első félidőben nagyobb intenzitással játszott, ez a szünet után csökkent. Rodrygo beállása után sokkal inkább a széleket használtuk a támadásépítéshez. A csapatom szenvedett, de tudta, hogy erre van szükség, és ez tetszett. Nem csupán a minőség, hanem az elkötelezettség is megvan, és ez a legfontosabb.”

Rodrygo győztes gólja

Az Intert irányító Simone Inzaghi elsősorban a Real Madrid kapusát, Thibaut Courtois-t emelte ki.

„Olyan kapussal álltunk szemben, akinek ma szinte lehetetlen volt gólt lőni. Courtois elképesztő teljesítményt nyújtott.”

„Sokkal koncentráltabbnak kellett volna lennünk. Csalódást keltő, hogy vereségről kell beszélnünk egy ilyen teljesítmény után. Arra kértem a játékosokat, hogy bátran, karakteresen futballozzanak, és ezt maximálisan teljesítették.”

„Nagyon csalódott vagyok a szurkolók miatt, akik hosszú idő után először térhettek vissza Bajnokok Ligája-mérkőzésen a stadionba, illetve a játékosok miatt, akik mindent megtettek a pályán. Bizonyos csapatok ellen nem engedhetsz meg magadnak pillanatnyi megingást sem, mert azonnal megbüntetnek. Nagyon jól játszottunk, és biztos vagyok benne, ha így folytatjuk, továbbjutunk a következő szakaszba.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
D-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)
Milánó,
San Siro, 37 908 néző. Vezette: Siebert (német)
Inter:
Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni – Darmian (Dumfries, 55.), Barella (Vecino, 84.), Brozovic, Calhanoglu (Arturo Vidal, 65.), Perisic (Dimarco, 55.) – Dzeko, Lautaro Martínez (J. Correa, 65.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Real Madrid: Courtois – D. Carvajal, Militao, Alaba, Nacho – Casemiro, F. Valverde, Modric (Camavinga, 80.) – L. Vázquez (Rodrygo, 66.), Benzema, Vinícius Júnior (Asensio, 90+2.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Rodrygo (89.)

Legfrissebb hírek

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
14 órája

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Chivu viccelődött: közelebb léptünk a BL-induláshoz

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 10:44
Ezek is érdekelhetik