FFT: a tíz legjobb futballcsapat, amely nem nyert BL-t

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 21:25
A futballrajongók örökre emlékeznek azokra a csapatokra, amelyek megnyerték a Bajnokok Ligáját, de szinte csak a saját szurkolóik azokra, amelyek a világ legjobb csapataiként a végső győzelemre is esélyesek voltak, mégsem állhattak a dobogó tetejére.

Bár a Pep Guardiola irányította Manchester City manapság vitathatatlanul a világ egyik legjobb futballcsapata, amely kétszer nyert angol bajnokságot, és évek óta az egyik leginkább domináns gárda Angliában, a Bajnokok Ligájában még mindig nem ért a csúcsra. Manchester City manapság vitathatatlanul a világ egyik legjobb futballcsapata, amely kétszer nyert angol bajnokságot, és évek óta az egyik leginkább domináns gárda Angliában, a Bajnokok Ligájában még mindig nem ért a csúcsra.

Sőt, eddig a nyolcaddöntőn sem jutott túl, ugyanakkor a csapat esélyei most nagyon jók a német Borussia Mönchengladbach ellen, sőt a fogadóiródák szerint a trófea elhódítására is.

De ha most sem sikerülne neki, egészen biztosan úgy kerülne be a történelemkönyvekbe, mint az egyik legjobb futballcsapat, amely nem tudott BL-t nyerni.

De ha így lenne, akkor sem lenne egyedül. A FourFourTwo munkatársa összeszedte a tíz legjobbnak tartott együttest, amely sosem ért fel az európai kupacsúcsra.

Az összeállítást elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A Ferencváros Isztambulban lép pályára; megkezdi szereplését a vb-n a női kéziválogatott

E-újság
2025.11.26. 23:58

Mi már csak tv-n nézzük, de 6 hely még kiadó; két Márton az olimpiai dobogón?

E-újság
2025.11.19. 23:45

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05

Márton Luana: Jó lábbal keltem fel, tökéletes állapotban voltam; Negyedszer is: Szoboszlai a meccs legjobbja!

E-újság
2025.11.02. 23:55

Yaakobishvili Áron számára felpörgött a felnőttfutball, Bárány Donát a tizedik meccsére készül a ZTE ellen

E-újság
2025.11.01. 23:45

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!; Babos Tímea: Érzem, tudom, hogy párosban még mindig nagyon jó játékos vagyok

E-újság
2025.10.30. 23:30

Mint régen: újra rangadó az ETO–FTC; Hajtós Bertalan 60 és Varga Károly 70

E-újság
2025.09.27. 23:50

Varga Barnabás lehet az aduász; negyedszer Eb-résztvevő a magyar futsalválogatott

E-újság
2025.09.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik