BL: a City alapembere nem épül fel a Real elleni visszavágóra

B. A.B. A.
2020.07.11. 08:53
null
Sergio Agüero távolléte komoly érvágás lehet a Manchester Citynek (Fotó: AFP)
Nem épül fel időben a Manchester Cityben futballozó Sergio Agüero, így biztosan kihagyja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját – ezt Pep Guardiola, a klub menedzsere erősítette meg.

 

Az argentin csatár a Burnley elleni, 5–0-ra megnyert bajnokin sérült meg, amikor az első félidő végén Ben Mee szabálytalanul próbálta meg szerelni. Agüero már néhány perccel korábban is fájlalta a térdét, ám a játékrész hosszabbításában kapott rúgás után rögtön le is kellett cserélni. A játékost két nappal később megműtötték, s bár a beavatkozás jól sikerült, továbbra sem lehet biztosra tudni, hogy pályára léphet-e még ebben az idényben.

A nyolcaddöntő február végi első meccsét a City 2–1-re megnyerte a Real Madrid otthonában, a visszavágót augusztus 7-én játsszák a manchesteri Etihad Stadionban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7. és 8.

Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Az első mérkőzésen: 2–1
Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Az első mérkőzésen: 0–1
Bayern München (német)–Chelsea (angol)
Az első mérkőzésen: 3–0
FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen: 1–1
MÁR NEGYEDDÖNTŐS
Atalanta (olasz)
RB Leipzig (német)
Paris Saint-Germain (francia)
Atlético Madrid (spanyol)

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48