BL: Aztán rajtam csattan az ostor – Neymar dühös a PSG-re

2020.02.19. 08:37
null
Neymar a keddi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Ney kiesett a ritmusból, látszott rajta a meccshiány – kesergett Thomas Tuchel, a PSG labdarúgócsapatának vezetőedzője a kedd esti 2–1-es dortmundi BL-vereség után. A nyolcaddöntő első felvonását követően röviden Neymar is elmondta a véleményét a meccshiányról.

„Elég nehéz megélni egy négymeccses kihagyást – idézi a L'Équipe az interjúfolyosón borús tekintettel nyilatkozó Neymart, aki bár gólt szerzett, valóban nem játszott jól kedd este. – Nem én döntöttem úgy, hogy ne játsszak hetekig, a vezetők, az orvosok látták jónak így, nekem nem is nagyon tetszett. Jól éreztem magam, futballozni akartam, de a klub félt, és aztán a végén rajtam csattan az ostor.”

Neymar még február elsején, a Montpellier elleni bajnokin sérült meg – a klub bordasérülést kommunikált, és a következő négy tétmeccsen pihentette a brazil támadót.

További nyilatkozatok a mérkőzésről itt!

Egy másik párizsi játékos hadrafoghatóságáról is ellentmondó információk láttak napvilágot. A klub hivatalosan azt közölte, hogy Leandro Paredes taktikai okokból maradt ki a PSG Németországba utazó keretéből, viszont egyes lapinformációk arról szólnak, hogy az argentin légiós az Amiens elleni hétvégi bajnoki után rosszul érezte magát, és Tuchel ezért – ám a végső orvosi véleményeket nem megvárva – határozott a kihagyásáról. Paredes állítólag játszani akart Dortmundban.

A keddi mérkőzésről készült beszámolók némelyike arról a csapatszellemet romboló fejleményről is szót ejtett, hogy a lefújás után Neymar és Kylian Mbappé nem tartott a többiekkel a gárdát Dortmundba elkísérő szurkolókhoz, hogy megköszönjék a buzdítást.

A visszavágót március 11-én játsszák Párizsban.

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
NYOLCADDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1
(Haaland 69., 77., ill. Neymar 75.)

ONLIVE-KÖZVETÍTÉS ITT!

Legfrissebb hírek

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
5 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31