FFT: így maradhat nyeregben a Barca és a Real Madrid – 2. rész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.11.26. 10:09
A La Liga két óriása ötször egymás után hódította el a BL-serleget, mielőtt bejelentkezett volna a Liverpool. Megvizsgáltuk, mire lesz szükségük, ha bizonyítani szeretnék, hogy a 2018–2019-es idény csak rendszerhiba volt, és nem a dominanciájuk vége.

Egyrészt el kell felejteni Neymart, akinek akkora a hatása, hogy ez a jó tanács mindkét klubra vonatkozik. A Barcelona küzdelmei részben abból erednek, hogy sikertelenül próbálja visszacsalogatni Katalóniába, annak ellenére is, hogy a brazil még mindig perben áll a klubbal a szerződése megszegése miatt, mivel egy bónuszt nem fizettek ki neki.

Ahhoz kétség sem fér, hogy a katalán csapatnak szüksége van egy ilyen világklasszisra, de a mód, ahogyan hajtanak rá, hagy némi rossz szájízt maga után. A vezetők nem nagyon akartak már foglalkozni vele, de az idősebb játékosok igen, ugyanis többen jó viszonyban maradtak egykori csapattársukkal, és felajánlották, hogy beszállnak az üzletbe.

Bartomeu ugyan elmondta, hogy mindent megtesz Neymar megszerzéséért, de az ügylet elakadt, főként azért, mert a Barcelonának nem volt kétszázmillió elkölthető eurója. Állítólag nagyon kedvét szegte a csapatnak, hogy a távozni akaró Philippe Coutinhót nem keverték bele úgy az üzletbe, hogy csökkentse a Neymarért kért árat.

A cikk második részét elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
1 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08