Szoboszlai góllal debütált, de a triplázó Haaland még rajta is túltett

Vágólapra másolva!
2019.09.17. 20:50
null
Szoboszlai góllal mutatkozott be a BL-ben (Fotó: AFP)
Bajnoki gólerősségét átmentve a Bajnokok Ligájára a belga Genket is megszórta a Salzburg, amely 6–2-re kiütötte ellenfelét. Az osztrák együttes magyar légiósa, Szoboszlai Dominik góllal vette ki részét a sikerből, a meccs hőse azonban nem ő, hanem a triplázó Erling Haaland volt.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT

Salzburg (osztrák)–Genk (belga) 6–2 (Haaland 2., 34., 45., Hvang Hi Csan 36., Szoboszlai 45+3., Ulmer 66., ill. Lucumi 40., Samatta 52.)

Története első Bajnokok Ligája-mérkőzésére készült a belga Genk ellen a Szoboszlai Dominikkal felálló RB Salzburg, és az osztrákokra a legkevésbé sem lehet mondani, hogy lámpaláz jeleit mutatták volna a premier során.

Mindössze 101 másodpercre volt szüksége Európa legjobb formában lévő támadójának, Erling Braut Haalandnak ahhoz, hogy a vezetést megszerezze csapatának, s az előny birtokában sem álltak vissza a hazaiak. Már az első húsz percben könnyen eldönthették volna a mérkőzést, ám ekkor még hol Haaland, hol Hvang tévesztett, vagy éppen Gaetan Coucke kapus védett bravúrral.

Az első félidő közepén némileg szabadult ugyan a nagy nyomás alól a Genk, ám a hajrára ismét beszorult, sőt...

Előbb Haaland szerezte meg második gólját, majd kisvártatva a neki gólpasszt adó Hvang Hi Csan használt ki Junuzovic jó passza után egy védelmi hibát. A 40. percben aztán váratlanul szépített a Genk Lucumi góljával, de Haaland öt percen belül visszaállította a háromgólos különbséget. A ráadás perceiben aztán jött az első félidőben néha kissé eltűnő Szoboszlai Dominik, és szép akció végén beállította az 5–1-es félidei eredményt.

SZOBOSZLAI GÓLJA

Ezzel Szoboszlai lett a 10., egyben a legfiatalabb magyar BL-gólszerző – vagy a 11.? –, ám Haaland ellopta tőle a show-t, mivel ő lett minden idők legfiatalabb labdarúgója az európai kupák történetében, aki az első félidőben mesterhármast szerzett.

A második játékrészben Mbwana Samatta fejesével gyorsan szépített ugyan a Genk, ám nem követték újabb gólveszélyt magukban hordozó akciók. A 62. percben Szoboszlai Dominik számára véget ért a mérkőzés, Jesse Marsch – az első amerikai vezetőedző, aki Bajnokok Ligája-meccsen irányíthatta csapatát – lecserélte a magyar középpályást.

A mérkőzés 6–2-es végeredményét négy perccel később a salzburgi csapatkapitány, Andreas Ulmer állította be szép kényszerítőt követően.

A hátralévő húsz percben az eredmény már nem változott, ám vélhetően a salzburgi szurkolókat a legkevésbé sem zavarta ez a tény: kedvenceik immár sorozatban hat tétmeccs óta hibátlanok, ráadásul minden alkalommal legalább öt gólt szereztek. Ez utóbbi sorozat folytatására talán ők maguk sem számítottak a klub fennállásának első BL-meccsén.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ONLIVE TUDÓSÍTÁS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Videók: Szoboszlai gólt szerzett és gólpasszt adott a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
2026.01.24. 20:17

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15
Ezek is érdekelhetik