BL: most már biztos, Szalah sem játszik a Barcelona ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 13:03
null
Mohamed Szalah keddi játékára nem adtak engedélyt az orvosok (Fotó: AFP)
Eldőlt, hogy Mohamed Szalah nem léphet pályára a Liverpool labdarúgócsapatában kedden az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján – ezt az angol klub menedzsere, Jürgen Klopp erősítette meg hétfői sajtótájékoztatóján.

 

A délelőtti órákban spanyol sajtóértesülésekre hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy Naby Keita és Roberto Firmino mellett a Newcastle United elleni angol bajnoki mérkőzésen ijesztő fejsérülést szenvedő Mohamed Szalah sem játszhat a Liverpoolban az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján. A Cadena SER rádióadó információit Jürgen Klopp, a Pool menedzsere megerősítette hétfői sajtótájékoztatóján.

„Agyrázkódása van. Ez azt jelenti, hogy nem engedik játszani. Jól érzi magát, de orvosi szempontból nem eléggé” – mondta röviden és lényegre törően Klopp.



„Ez a futball, itt mindig van remény. Távol vagyunk attól, hogy már most feladjuk a párharcot. A világ legjobb támadói közül ketten nem játszhatnak kedden, nekünk azonban így is négy gólt kellene szereznünk kilencven perc alatt, és közben megakadályoznunk, hogy a Barca betaláljon, ami nem gyakran sikerül az ellenfeleknek. Ha nem nyerünk, akkor is tisztességes módon szeretnénk elesni” – tette hozzá a Liverpool trénere.

Játékosa, az első mérkőzésen végig a kispadon ülő Trent Alexander-Arnold az alapesetben kiegészítő embereknek számító futballisták fontosságára hívta fel a figyelmet.

„A legeredményesebb játékosaink közül kettő nem játszhat, de ez lehetőséget teremt mások előtt a bizonyításra. Ha megfordítjuk a párharcot, sosem felejtenénk el a gólszerzőink nevét. Megpróbálják majd bizonyítani a srácok, hogy miért van szükség rájuk” – utalt a Liverpool támadóira a jobbhátvéd, aki ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 13 gólpassznál jár.

Mint ismert, az FC Barcelona 3–0-s előnyből várhatja a BL-elődöntő visszavágóját, amelyre kedden 21 órától kerül sor az Anfielden. A mérkőzést a török Cüneyt Cakir vezeti.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Május 7., kedd
21.00:
Liverpool FC (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
23 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36
Ezek is érdekelhetik