MU: Mourinho frusztrált – a játékosai nem figyelnek rá?

2018.11.27. 12:15
null
José Mourinho szerint játékosai időnként pont az ellenkezőjét teszik, mint amit ő szeretne látni (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho frusztrált, mert játékosai látszólag figyelmen kívül hagyják az instrukcióit, amikor a pályára lépnek.

 

A „vörös ördögök” nem indították fényesen az idényt, 13 bajnokit követően 21 pontot szerezve csupán a hetedik helyen állnak a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában viszont a Juventus mögött a második pozícióban tanyáznak. A Young Boys elleni keddi meccsen pedig akár a nyolcaddöntőbe jutást is kiharcolhatják, ehhez saját győzelmük mellett a spanyolok Juventus elleni pontvesztése szükséges.

„Azt akarom, hogy a csapat erősen kezdjen, támadja le az ellenfelet, ne várjon. Valószínűleg ti [a média] vagy a szurkolók úgy gondoljátok, hogy José azt mondja nekik, hogy kezdjenek lassan, játsszanak kedvesen és könnyedén, vagy várjanak az ellenfélre, hogy reagáljanak. Ez pont az ellentéte a dolgoknak. Azt akarom, hogy már a kezdésnél pörögjünk, ez pedig így egy kicsit frusztráló” – mondta Mourinho a Young Boys elleni csata előtt.

A „vörös ördögök” menedzsere a hiányolta csapatából a szívet és a győzni vágyást a Crystal Palace elleni 0–0 után, és nem szeretné újra ezt látni csapatától a svájciak elleni meccsen.

„Nem sorsdöntő meccs, mert ha nem nyerünk, akkor sem kell másokra hagyatkoznunk, a saját kezünkben marad a sorsunk, úgyhogy ebből a szempontból ez nem kritikus, ugyanakkor azt akarom látni a csapatomon, hogy az első perctől kezdve úgy játszunk, mintha ez lenne az egyetlen esélyünk továbbjutni” – tekintett előre a portugál menedzser.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
H-CSOPORT
21.00:
Juventus (olasz)–Valencia (spanyol)
21.00:
Manchester United (angol)–Young Boys(svájci)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 4 3 – 1 7– 2 +5 9
2. Manchester United 4 2 1 1 5– 2 +3 7
3. Valencia 4 1 2 1 4– 4 0 5
4. Young Boys 4 – 1 3 2–10 –8 1

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
22 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21