BL: idén már nem a páholyban veszi át a győztes a trófeát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 16:05
Az idei évtől a díszpáholy helyett újra a pályán adják át a Bajnokok Ligája trófeáját a győztes csapat kapitányának, jelentette be Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

Az elmúlt években a döntő lefújását és az ünneplés első perceit követően a győztes csapat edzője, valamint játékosai felvonultak a lelátóra, hogy a nyakukba akasszák az aranyérmet, majd a csapatkapitány a magasba emelhette a trófeát. Idén azonban az UEFA visszatér a korábbi díjátadó ceremóniához, és egy erre a célra kialakított emelvényen tartják meg a díjátadást a pályán. Ennek összeállítása Ceferin szerint legfeljebb öt percet vesz igénybe.

„Erre azért van szükség, mert így a helyszíni nézők jobban láthatják a trófea átvételének pillanatát, de ez igaz azokra is, akik a televízión keresztül nézik a döntőt. A pálya a focisták színpada, ezért az a legjobb, ha a teljesítményüket ott díjazzuk" – érvelt a változtatás mellett az UEFA-elnök.

„Az sem elhanyagolható, hogy így a hivatalos személyek lejönnek a lelátókról, és a játékosok terepére lépnek, ott adóznak tisztelettel a teljesítményük előtt. A játékosok ezután a pályán ünnepelhetnek a csapattársaikkal, amelyre a rajongók is teljes rálátást nyerhetnek, ahogy a trófea felemelésének pillanatára is attól függetlenül, hol ülnek a stadionban."

Az újítást a Bajnokok Ligája mellett a női BL és az Európa-liga trófeájának átadásakor is alkalmazni fogják.

A BL-döntőt június 3-án rendezik Wales fővárosában, Cardiffban. A végső győzelemért a Juventus és a Real Madrid csap össze.

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36
Ezek is érdekelhetik