BL: nem úszták meg Nikolicsék, zárt kapus lesz a Real-meccs!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.29. 14:15
null
Nem úszta meg a Legia Warszawa a Borussia Dortmund elleni összecsapáson történteket (Fotó: AFP)
A Legia Warszawa hivatalos honlapján jelentette be, hogy az UEFA úgy határozott, zárt kapuk előtt kell megrendezni a lengyel címvédő Real Madrid elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését.

 

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia Warszawa és a Borussia Dortmund ellen a két csapat első fordulóban lejátszott BL-csoportmérkőzése közben történt nézőtéri incidensek miatt.

A lengyel fővárosban játszott és a német együttes 6–0-s sikerével zárult találkozó alatt a hazai szurkolók sértő, rasszista és személyeskedő rigmusokat skandáltak, illetve megdobálták és megtámadták a vendégszektorban tartózkodó Borussia-drukkereket. A biztonsági személyzetnek könnygázt kellett bevetnie a randalírozó varsói szimpatizánsok megfékezésére.

A történtekről az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága szerdán tartott tárgyalást, amelyen úgy határozott, hogy a Legia Warszawát 80 ezer euró megfizetésére kötelezi, valamint a klub soron következő hazai BL-meccsét, a Real Madrid elleni (november 2-i) összecsapását zárt kapuk mögött kell megrendezni.

A Legia közleményében jelezte, fellebbezni kíván az UEFA döntése ellen.

Legfrissebb hírek

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
17 órája

Az UEFA hat mérkőzésre eltiltotta a Benfica játékosát

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 15:55

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Kovács István ítélete és a pályaminőség miatt is tiltakozott a Barcelona, az UEFA mindkettőt elutasította

Bajnokok Ligája
2026.04.14. 15:26

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.04.11. 17:48

Legia Warszawa: 110 év piros-fehér-zöldben

Képes Sport
2026.04.01. 15:09

Hazai döntetlennel jutott negyeddöntőbe az FTC a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.28. 17:36
Ezek is érdekelhetik