BL: Ki kell élveznünk, amíg a pályán van – Zidane Tottiról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.08. 00:12
null
Amikor Zidane és Totti még játékosként csapott össze (Fotó: Reuters)
Zinedine Zidane ma már a Real Madrid labdarúgócsapatának edzője, de volt idő, amikor még a pályán került szembe Francesco Tottival. Könnyen lehet, hogy a Roma ikonjának a keddi lesz az utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzése.


A Real Madrid 2–0-ra nyert az első mérkőzésen az olasz fővárosban, így kényelmes helyzetből várhatja a BL-nyolcaddöntő keddi visszavágóját.

„A következő feladatunk a keddi mérkőzés megnyerése, utána foglalkozhatunk majd a bajnoksággal – mondta Zidane a hétfői sajtótájékoztatón. – Nem azon járnak a gondolataim, hogy jó vagy rossz idényt futunk-e. Napról napra tervezek, ez ad nekem erőt. Sokan azt hiszik, könnyű mérkőzés vár ránk, de ez nem igaz. Jó játékra lesz szükségünk. Egy párharc sosem dől el az első mérkőzésen. Játékos voltam, így tudom, hogy ha nem játszunk jól, kieshetünk.”

Zidane és Totti a Juventus, illetve a Roma játékosaként 1996 és 2001 között többször összecsapott, de a 2000-es Eb és a 2006-os vb döntőjében is ellenfélként léptek pályára. A Real edzője elismerően beszélt a „farkasok” 39 éves klasszisáról:

„Totti most kicsit nehezebb perióduson megy keresztül, de én mindig is sztárként tekintettem rá. Ki kell élveznünk azt az időt, amit még a pályán tölt.”

Gyaníthatóan kedd este azért lemondana a Totti-gáláról.

Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
7 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2026.08.13. 11:10

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45