Chelsea: Persze, hogy új, ezért vagyok jó edző – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 15:45
null
Mourinhónak még sosem volt ilyen rossz sorozata, szerinte ebből is látszik, hogy jó menedzser (Fotó: AFP)
Szerdán a Dinamo Kijevet fogadja a Chelsea labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában. A találkozót megelőző sajtótájékoztatón természetesen mégsem a kijeviek elleni összecsapás volt a fő téma, hanem a klubnál tapasztalható válság, amit az okozott, hogy az előző nyolc meccséből csupán egyet nyert meg az angol bajnok.

 

José Mourinhót nem kímélték a sajtótájékoztatón az újságírók, az első kérdés rögtön az volt, beszélt-e a legutóbbi, Liverpooltól elszenvedett vereséget követően Roman Abramovics tulajdonossal. „Erre nem kell válaszolnom. Akár találkoztam vele, akár nem, erre nem kell válaszolnom” – hangzott a portugál menedzser válasza. Ez azonban csak a bemelegítő kérdés volt, a folytatásban többször is arról faggatták, igaz-e, hogy ellene fordultak a játékosok.

TERRY: NEVETSÉGES,
HOGY ERRŐL KELL BESZÉLNEM
Mourinho mellett John Terry vett még részt a sajtótájékoztatón. A csapatkapitány mindvégig védte menedzserét.

„Mourinho nyomás alatt van a teljesítményünk miatt, de mindannyian, közösen tudjuk, hogy jobban kell szerepelnünk. Nem korrekt, hogy minden kritikát ő visel. Készek vagyunk harcolni, és ezt mindenki láthatja a meccseinken. Egész karrierem során nem hallottam olyat, hogy egy játékos azt mondaná, inkább veszít a menedzsere miatt, mint hogy győz. Nevetséges, hogy erről kell beszélnem. Fáj, mert az emberek küzdenek a klubnál, elengedtük a szurkolóinkat és cserben hagytuk a menedzsert” – mondta Terry.

„Ez egy nagyon szomorú vádaskodás. Tisztességtelenséggel vádoltok egy vagy több játékost. De ha én vádolnálak benneteket azzal, hogy tisztességtelen újságírók vagytok, akkor kiborulnátok, talán még jogi lépéseket tennétek” – morgott Mourinho.

„Az edzéseken minden percben a legjobbjukat adják. Szolidárisak egymással, fantasztikus a hozzáállásuk és profi a kapcsolatuk. A tréningeken mindig a határainkat feszegetjük, és folyamatosan érződik a győzni akarás. Ezt próbáljuk meg holnap is.”

A menedzser elmondta, tisztában van vele, mi változott meg a csapatban az előző szezonhoz képest, de a választ nem akarta kifejteni. „Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mi a különbség az előző szezonhoz képest. Sokáig itt lennék, ha el kellene magyaráznom, mert számos összetevője van. Több tényezőről nem is beszélnék, de igen, tisztában vagyok a különbségekkel. Ezeknek mind a futballhoz van köze, nem akarjuk a világ egyes társadalmi vagy politikai problémáira fogni” – fogalmazott szarkasztikus stílusában a Special One.

Mourinhótól megkérdezték, mennyire újdonság számára egy ilyen negatív széria. „Persze, hogy új, ezért vagyok jó menedzser. Ha ismerném, akkor rossz lennék” – jött a riposzt.

Néhány szó esett a futballról is, kiderült például, hogy Radamel Falcao néhány hétig nem játszhat izomsérülés miatt.

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik