Barcelona: baj van, a csapatkapitány is hetekre kidőlhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.30. 08:02
null
Iniestának 60 percig tartott a Leverkusen elleni bevetés (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (2–1) izomsérülést szenvedett Andrés Iniesta, a Barcelona futballistája. A klasszis középpályást 60 perc után le kellett cserélni, és a Barca megerősítette, hogy a jobb combjában sérült meg egy izom.

A Barcelona rövid közleményében nem ejt szót a felépülési idő hosszáról. A Marca úgy tudja, hogy az első diagnózis aggasztó: Iniestának legalább négy hetet kell kihagynia. Ugyanígy értesült a katalán Sport is. Az As 4–6 hetes kihagyást prognosztizál.

Ez nagyjából az utolsó dolog, ami hiányzott a Barcelonának Adriano, Claudio Bravo, Rafinha, Thomas Vermaelen és főleg Lionel Messi sérülése után – a gránátvörös-kékek hat-nyolc hétig kénytelenek nélkülözni a hétvégén kidőlt argentin világklasszisukat. Iniesta nélkül súlyos létszámgondok vannak a Barcelona középpályáján, ahol Sergio Busquets, Sergi Roberto, ivan Rakitic és Javier Mascherano, valamint a B-csapatból felhozott fiatal Gerard Gumbau bevethető. Mascheranóra ráadásul a védelemben is szükség lenne...

„Szörnyű hír ez számunkra. Ezek azok a kellemetlenségek, amiket le kell ráznia a csapatnak” – csóválta a fejét Luis Enrique vezetőedző, amikor Iniesta sérüléséről beszélt.

Az egyetlen „szerencse”, hogy a válogatott játéknapok miatt az együttes lélegzetvételhez jut, igaz, a nemzeti csapatbeli küldetések újabb sérülésveszéllyel járhatnak. A Barcelona október 3-án Sevillában játszik rangadót, majd 17-én a Rayo Vallecanót fogadja.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT – bővebben ide kattintva olvashat a csoport eseményeiről
FC Barcelona–Bayer Leverkusen 2–1 (S. Roberto 80., L. Suárez 82., ill. Papadopulosz 22.)
BATE Boriszov–AS Roma 3–2 (Sztaszevics 8., F. Mladenovics 12., 30., ill. Gervinho 66., Toroszidisz 82.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 2 1 1 – 3–2 +1 4
2. Bayer Leverkusen 2 1 – 1 5–3 +2 3
3. BATE Boriszov 2 1 – 1 4–6 –2 3
4. Roma 2 – 1 1 3–4 –1 1

 

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50