Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

2026.11.05. 19:03
null
Fotó: Getty Images
Két évre eltiltották Ana Barbosut, a románok olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok tornászát, mivel egy éven belül három doppingvizsgálatot is elmulasztott.

A 20 esztendős versenyző fegyelmi büntetését a Nemzetközi Tesztelőügynökség (ITA) jelentette be, miután fellebbezést követően a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is vétkesnek találta Barbosut a holléti nyilvántartásra vonatkozó rendelkezések megsértésében. Barbosu eltiltása 2028 májusában jár le.

A román tornásznő, akinek versenyzési jogát idén tavasszal ideiglenesen függesztette fel az ITA, a 2024-es párizsi olimpián talajon lett harmadik, s ezen a szeren győzött a 2025-ös Európa-bajnokságon, emellett egy ezüst- és két bronzérmet is nyert a tavalyi kontinensviadalon. Felemáskorláton Czifra Bettina Lili mögött lett harmadik.

A kaliforniai Stanford Egyetemen tanuló Barbosunak ugyanakkor a CAS nem törölte a 2025 decembere óta rendezett versenyeken elért eredményeit, holott a sportági világszövetség, a World Gymnastics ezt is kérte.

A doppingellenes előírások szerint a sportolóknak kötelező módon meg kell adniuk holléti adataikat a doppingellenőrző szerveknek, s ha nem tartózkodnak a megadott helyen az általuk megjelölt időben, szabálysértést követnek el. Három ilyen szabálysértés, ha 12 hónapon belül történik meg, doppingvétségnek minősül, pozitív teszt hiányában is.

 

Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47

Torna-vb: Kajlia Nemur megvédte címét felemáskorláton

Torna
2026.10.24. 18:21

Doppinggyanú vetődött fel az olimpiai bajnok maratoni futó ellen

Atlétika
2026.10.23. 14:47

Kertész Alice: Ha kint maradok, éhen halnak a szüleim

Képes Sport
2026.10.23. 11:35

Torna-vb: húsz év után győzött ismét Kína a női csapatversenyben

Torna
2026.10.21. 22:17

Mayer Gréta: irány a döntő!

Torna
2026.10.20. 06:57

Doppingvétség miatt felfüggesztették az indonéz olimpiai bajnok versenyengedélyét

Egyéb egyéni
2026.10.19. 20:07