BL: Mourinho elégedett övéivel, Wenger szerint pechesek voltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.29. 23:30
null
Arsene Wenger szerint a Bayern ellen kell javítaniuk (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája csoportküzdelmei a második körrel folytatódtak, és nagyon nem ment az angol csapatoknak, a Barcelona viszont Lionel Messi nélkül is nyerni tudott. Nézzük, hogyan látták a mérkőzéseket a főszereplők!

 

 

„Szerintem jó teljesítményt nyújtottunk, két súlyos hiba elkövetése mellett – értékelt José Mourinho csapata, a Chelsea portói veresége után. – Néha hibázhatsz következmények nélkül, de most mi nem úsztuk meg. Megfigyeltük, hogyan végzi el a szögleteket a Porto, kielemeztük, teljesen felkészültünk belőle, erre kapunk szögletből egy nevetséges gólt. Egy másik ilyen hiba után meg a kapufán csattant a labda. Ettől eltekintve kiegyensúlyozottan teljesítettünk, játékosaim pozitívan reagáltak a történtekre, megpróbáltak most is pozitívan futballozni. Volt még gólszerzési lehetőségünk, egy tiszta tizenegyest sem kaptunk meg, lőttünk lécet is, azaz nem hibáztatom játékosaimat.”

„Természetesen van még esélyünk a továbbjutásra, de egy ilyen mérkőzés elvesztése után nehezebb dolgunk lesz – mérgelődött csapata hazai veresége után az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger. – Balszerencse és pár védelmi hiba okozta bukásunkat, az ellenfél négy lövéséből három gól született. A kapushiba benne van a futballban, de egy ilyen potya miatt nem feltétlenül kellene kikapnunk, de ez történt Petr Cech esetében is a bajnokságban. Nem azért jöttem el a mérkőzés után a sajtó képviselői elé, hogy minden döntésemet megmagyarázzam, így azt sem kell elmondanom, miért David Ospina kezdett. Az ügy sokkal egyszerűbb: Ospina az elmúlt idényben tizenkilenc meccséből tizennégyen gólt sem kapott, és fantasztikusan védett a Tottenham ellen a múlt héten. Nincsen kapus hiba nélkül, én viselem a döntésem miatt a következményeket, és sok olyan dolgot tudok, amelyet a sajtó nem, vagy figyelmen kívül hagy, Nem lehet minden meccs előtt közvélemény-kutatást tartani! A Bayern ellen kell javítanunk a következő fordulóban.”

„Ez a csapat minden mérkőzésen belead apait-anyait, ezért megérdemli a bizalmat. A második meccsünket vívtuk legjobbunk nélkül, és másodszor is nyertünk. Hogy mennyire súlyos Andrés Iniesta sérülése, azt még nem tudom” – értékelt a Bayer legyőzése után Luis Enrique, a Barcelona mestere. A katalán csapat a meccs után azt írta Twitter-bejegyzésében: Iniestának húzódása van a jobb combjában.

„Hittünk magunkban egészen a legvégéig, és megmutattuk, hogy miért is mi vagyunk a Bajnokok Ligájának aktuális címvédője” – nyilatkozta a győztes gólt vágó Luis Suárez.

„Nagyon rosszul kezdtük a meccset, és ezen még sokat rontott a Leverkusen vezető találata. A végén szerencsére megnyertük a mérkőzést” – sóhajtott megkönnyebbülten a potyázó barcelonai kapus, Marc-André ter Stegen.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy üres kézzel kell hazamennünk, mert remekül futballoztunk, és nem érdemeltünk vereséget. De el kell fogadnunk a kudarcot, a Barcelona nagy nyomás alatt tartott minket, a legvégén pedig már nem volt lehetőségünk a gólszerzésre. Tíz nap alatt ez volt a negyedik mérkőzésünk. Ez a találkozó remek lehetőség volt számunkra, hogy megmutassuk, mennyit fejlődtünk” – nyilatkozta Roger Schmidt, a Bayer Leverkusen mestere.

„Nagyon jó játékosokból áll a Barcelona, és nem úsztuk meg gól nélkül az összes helyzetét. Nagy csalódás két gólt kapni a végén ilyen rövid idő alatt. A második félidőben is betalálhattunk volna, de kimaradt a helyzetünk. Közel álltunk ahhoz, hogy szenzációt okozzunk” – nyilatkozta a mérkőzés után a németek középpályása, Lars Bender.
Legfrissebb hírek

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
23 órája

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
23 órája

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51