BL: Paulo Sousa csalódott, ugyanakkor büszke is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 00:59
null
Lopetegui büszke csapatára, csakúgy, mint Sousa (Fotó: Reuters)
A Porto 4–0-s sikerével, 5–1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A portugál gárda mestere, Julen Lopetegui elmondása szerint egyelőre nem gondolnak a következő ellenfélre, csak örülnek a sikernek, a Baselt irányító Paulo Sousa pedig bár az eredmény miatt csalódott, összességében büszke csapata BL-szereplésére.
„Nem könnyű elérni azt, amit ma nekünk sikerült. A Basel nagyszerű szezont fut, úgyhogy ez a párharc egy pillanatig sem volt könnyű – kezdte Julen Lopetegui, a Porto vezetőedzője. – A csapatomnak hatalmas ambíciói vannak, megérdemlik a srácok a sikert, örülünk a továbbjutásnak. Danilo esete drámai volt, de visszanyerte az eszméletét a kórházba vezető úton, és úgy tűnik, rendben lesz. Ezt a győzelmet neki is ajánljuk. Keményen dolgoztunk ma, hogy nyerjünk, jól védekeztünk egy kiváló csapat ellen, úgyhogy ma nagyon büszke vagyok a srácokra.”


„Nem gondolunk a következő ellenfélre. A gárda ugyanazzal az ambícióval várja az új kihívást. A játékosok nagyon keményen edzenek, és igazán vágynak a sikerre. A fiúknak nagyon örülniük kell, hogy ilyen messzire eljutottunk, de továbbra is hinniük kell magukban, és lépésről lépésre válaszolni minden egyes kihívásra” – tette hozzá a portói tréner.

„Csalódott vagyok az eredmény miatt, ugyanakkor büszke a Bajnokok Ligája-szezonunkra. Nem nyújtottuk a legjobbunkat, mindkét kapu előtt jobbak voltak ma nálunk. Szeretnék gratulálni kollégámnak és a klubjának is a továbbjutáshoz. A Portóban rengeteg minőségi játékos van. Az első félidő végén betalálhattunk volna, de nem voltunk erre képesek, és jobb volt a hazai csapat. Most az a cél, hogy jól zárjuk az idényt, hogy a következő kiírásban is eljuthassunk ide” – mondta ezt már Paulo Sousa.

„Nem voltunk képesek végrehajtani a rövid passzos játékunkat a hatékony letámadásuk miatt. Imádom a futballt, és ha a csapatom intenzíven játszik. Nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani a párharc egyik meccsén sem, nem ment úgy, ahogyan októberben, novemberben és decemberben, ha ez sikerült volna, nem ilyen eredmény születik. A játékosok csalódottak, senki sem szeret veszíteni. Mindig azért küzdünk, hogy nyerjünk, de ma jobbak voltak nálunk” – zárta mondandóját a portugál mester.


Porto vs Basel (4-0) Full Highlights ~ 10/03... by rubin7190

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Porto–Basel 4–0
(Brahimi 14., Herrera 47., Casemiro 56., Aboubakar 76.)
Továbbjutott: a Porto, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik