BL: Ebben a szezonban már nem nyilatkozom! - C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.11. 08:53
null
Cristiano Ronaldo hátat fordított a médiának (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója nagyon ideges volt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Schalkétől elszenvedett 4–3-as hazai vereséget követően. Bár a királyiak 5–4-es összesítéssel továbbjutottak, a portugál azt mondta, ebben a szezonban már nem nyilatkozik a sajtónak.

Ronaldo két góllal segítette a Realt a továbbjutáshoz (ezzel ismét a portugál vezeti a BL örök góllövőlistáját), a királyiak azonban immár három meccse képtelenek nyerni.

A szurkolók óriási füttyszóval fogadták a csapatot a mérkőzés után, ami láthatóan nem tetszett CR-nek, a portugál oda is súgta Karim Benzemának, hogy „ez szégyen”, majd gyorsan el is hagyta volna a pályát, ha Iker Casillas csapatkapitány nem tartotta volna ott.

Ronaldo dühe a találkozó után sem illant el, amikor a vegyes zónában az újságírók leszólították volna, azt mondta:

„Nem beszélek. Ebben a szezonban már nem nyilatkozom a médiának!” – dühöngött Ronaldo, majd el is tűnt a kamerák szeme elől.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
Tegnap, 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
Tegnap, 10:24

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21