BL: egy angol, egy Messi, de nincs CR Pirlo álomcsapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.21. 14:44
null
(Forrás: 101greatgoals)
Andrea Pirlo, a Juventus világbajnok középpályása a Daily Mail kérésére összeállította a Bajnokok Ligája-álomcsapatát, amelyben többnyire korábbi milanista csapattársai kaptak helyet.

 

Pirlo kirakatcsapata igazi „vegyesfelvágott”. Jelenlegi és korábbi klubtársak, a közelmúlt és a jelen nagy csillagai is felkerültek a képzeletbeli pályára. A legutóbbi két Aranylabdát elhódító Cristiano Ronaldo nem fért be a csapatba, ellenben a négyszeres aranylabdás Lionel Messi igen, aki Philipp Lahmmal és Xavival hármasban képviseli a jelent.

„Messi már rengeteg mindent elért, de szerintem még jóval több van a karrierjében. Nem szükséges elmondanom, hogy mire képes a labdával, hiszen már most a sportág legnagyobbjai között emlegetik” – indokolta döntését a Daily Mailnek Pirlo.

A kapuban és a védelem közepén kizárólag olasz nagyságoknak (Buffon, Maldini, Cannavaro) szavazott bizalmat a leghíresebb futballistaszakáll tulajdonosa, míg a védelem két szélére egy-egy korszakos bekk, a brazil Cafú és a már említett német, Lahm került.

Pirlo kiemelt hangsúlyt fektetett a középpálya közepére, ahol a passzmester Xavi (Barcelona) és két, már visszavonult klasszis, az exmanchesteri Paul Scholes (az egyetlen angol), valamint korábbi milánói társa, Gennarro Gattuso kapott helyet.

„Generációja legnagyszerűbb angol középpályása. Nemcsak játszotta a játékot, hanem ésszel tette azt. Minden passzán, minden egyes döntésén érződött az intelligencia” – mondta Scholesról Pirlo.

Érdekes választás a csatársorban Filippo Inzaghi, aki – Buffonnal, Maldinivel, Gattusóval és Kakával együtt – szintén futballozott együtt Pirlóval, jelenleg pedig az AC Milan vezetőedzője.

Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi vajon betenné Andrea Pirlót a saját Bajnokok Ligája-álomcsapatába? Talán egyszer erre a kérdésre is választ kapunk.

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik