BL, C-csoport: beragadt a rajton a Benfica és a Bayer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.16. 23:15
null
A Zenit a 22. percre emberelőnybe és kétgólos előnybe került, végül simán nyert (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának első fordulójában az orosz Zenit 2–0-ra nyert a 18. perctől emberhátrányban játszó portugál Benfica otthonában, a Monaco pedig 1–0-ra legyőzte a német Bayer Leverkusent.

Nem indult fényesen az El-döntős, portugál bajnok lisszaboniak számára az összecsapás, hiszen a csoportkör első gólját épp a Zenitet erősítő Hulk szerezte meg, Satov nagyszerűen szöktette a védők között a brazil támadót, aki szépen tekert Artur mellett a kapuba (0–1).

A hazai kapus számára hamar még rosszabbra fordult a helyzet, hiszen a 18. percben piros lapot kapott, a helyére érkező Paulo Lopest pedig gyorsan felavatták: a 22. percben Danny bal oldali szöglete után Witsel fejesét már csak a gólvonal mögül tudta kihúzni (0–2).

Az emberhátrányban lévő portugálok becsülettel küzdöttek ugyan, de gólt ezen az estén nem tudtak szerezni, így már az sem segített rajtuk, hogy az oroszok sem találtak be ismét.

Benfica–Zenit 0–2



A Monaco Bayer Leverkusen elleni mérkőzésén csendesebben csordogált az első félidő, egyik csapat sem jutott el kaput eltaláló lövésig.

A helyzet nagyságrendileg a szünet után sem változott, a 61. percben ennek ellenére megszerezte a vezetést a házigazda, a korábbi leverkuseni Berbatov fejjel készítette le a labdát Joao Moutinhónak, akinek megpattanó lövése végül a hálóban kötött ki (1–0). A Monacónak ez volt az egyetlen, kaput eltaláló próbálkozása az egész meccsen, a Levekusen végül eljutott kettőig, de gólt így sem szerzett, így vereséggel zárt.

Monaco–Leverkusen 1–0



BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
Benfica–Zenit 0–2 (Hulk 6., Witsel 22.)
Monaco–Bayer Leverkusen 1–0 (Moutinho 61.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit 1 1 2–0 +2 3
2. Monaco 1 1 1–0 +1 3
3. Bayer Leverkusen 1 1 0–1 –1 0
4. Benfica 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22
Ezek is érdekelhetik