UEFA: Courtois pályára léphet a Chelsea ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 12:07
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos közleményben tudatta, függetlenül attól, hogy mi szerepel a felek között megköttetett szerződésben, Thibaut Courtois, az Atlético Madrid kölcsönjátékosa pályára léphet anyaegyesülete, a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az UEFA Fegyelmi Szabályzata kimondja, hogy az európai porondon nem szabhatják meg riválisuknak, hogy melyik játékost küldhetik pályára, és melyiket nem az adott mérkőzésen, így végső soron mindegy, hogy mi szerepel a két csapat által megköttetett szerződésben. (Igaz, az UEFA kommünikéje arról nem tesz említést, hogy az Atléticónak végül is kell-e fizetnie az angoloknak.)

Ennek értelmében Thibaut Courtois, az Atlético Madrid első számú kapusa hiába tartozik a Chelsea kötelékébe, ha a két együttes szembekerül egymással a BL-ben – márpedig az elődöntőben szembekerül –, a belga válogatott kapus pályára léphet az Atléticóban.

Mint emlékezetes, a 2012-es Európai Szuperkupa döntőjében játszhatott Courtois, amikor a madridi együttes 4–1-es győzelmet aratott a londoni „kékek” ellen, de akkor még nem szerepelt a „pályára lépési tilalom” a megállapodásban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig úgy nézett ki, hogy a spanyoloknak több millió fontot kell fizetniük a Chelsea-nek, hogy bevethessék a kiváló formában védő kapust.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik