Messi megint rekordot állított be - most Rivaldóét

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 12:18
null
Messi tovább termeli a gólokat (Fotó: Action Images)
Lionel Messi megállíthatatlan: bár az argentin aranylabdás az ősszel „csak" három gólt szerzett a Primera Divisiónban, a Bajnokok Ligájában a Köbenhavn elleni győztes duplájával már négy találatnál jár, és ezzel beállította Rivaldo rekordját a gránátvörös-kékeknél a nemzetközi porondon. Nem is csoda, hogy Josep Guardiola nem idegeskedett a tegnap meccs kihagyott helyzetei miatt.

Ismét Lionel Messi volt a Barcelona hőse: az argentin zseni két góljával győzelemre vezette a katalánokat a Köbenhavn ellen, és megint rekordot állított be. Ezúttal a gránátvörös-kékek korábbi támadóját, Rivaldót érte be.

Az argentin aranylabdás ugyanis a 92. percben 29. gólját szerezte meg a Bajnokok Ligájában, és ezzel, plusz a klubvilágbajnokságon elért duplájával, a brazil játékossal holtversenyben a katalán klub legeredményesebb gólszerzőjévé lépett elő a nemzetközi porondon 31 találatával.

Josep Guardiola, a Barca vezetőedzője nem aggódott amiatt, hogy csapata csak az utolsó pillanatban döntötte el a Köbenhavn elleni mérkőzést. A katalán szakember szerint előbb-utóbb bemennek a helyzetek.

„Majd bemennek a helyzetek, a futball ilyen. Elégedett vagyok a meccsel. Egyszerűen nem lőttük be a labdát, de be fogjuk. Csak egyszer lőtt kapura az ellenfél, és ez jó. Megértem a szurkolók elégedetlenségét, mivel nem döntöttük el a mérkőzést. Még nem jutottunk be a nyolcaddöntőbe, de fontos lépést tettünk" – mondta Guardiola.

Stale Solbakken, a Köbenhavn vezetőedzője elégedett volt a játékosaival a Camp Nouban elszenvedett vereség után.

„A második félidőben sokkal jobban játszottunk, mint az elsőben. Büszkék lehetünk a szünet utáni teljesítményünkre, mivel a világ legjobb csapata ellen játszottunk, és megvoltak a saját lehetőségeink. Veszítettünk, de nem kell szégyenkeznünk. Néhány játékosom helytállna a spanyol élvonalban" – mondta Solbakken.

A csoport másik mérkőzésén a Panathinaikosz gól nélküli döntetlent játszott a Rubin Kazannyal. A görögök vezetőedzője, Nikosz Niopliasz úgy véli, igazságos eredmény született.

„Nyerhettünk volna, de úgy gondolom, hogy igazságos a döntetlen. Mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt. Jók voltunk a meccs végén, nagy helyzeteink voltak, de nem sikerült betalálni" – mondta Niopliasz, akivel kollégája nem értett egyet teljesen.

„Ez az eredmény egyik csapatnak sem jó, de a görögöknek egy kicsit kedvezőbb. Előnyben voltunk, de nem tudtuk gólra váltani a lehetőségeinket. Nem tudtunk elég nagy nyomást gyakorolni rájuk" – mondta Kurban Bergyijev.

MESSI DUPLÁJA
 

 

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
FC BARCELONA (spanyol)–KÖBENHAVN (dán) 2–0  
Barcelona, Camp Nou. Vezette: Stéphane Lannoy (francia)  
FC BARCELONA: José Pinto – Daniel Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Mascherano, Maxwell (Pedro, 73.), Busquets – Iniesta (Keita 90.), Villa (Xavi, 73.), Messi
KÖBENHAVN: Wiland – Pospech, Zanka, Antonsson, Wendt (Larsson, 81.) – Vingaard (Bolanos, 62.), Kvist, Claudemir, Grönkjaer – Santín (Zohore, 74.), N’Doye
Gólszerző: Messi (19., 92.)  
Sárga lap: N’Doye (61.), Pospech (68.)
 
    
PANATHINAIKOSZ (görög)–RUBIN KAZANY (orosz) 0–0  
Athén, Olimpiako Sztadio. Vezette: Manuel Gräfe (német)  
PANATHINAIKOSZ: Corvasz – Vintra, Boumsong, Sarriegi, Szpiropulosz – Kacuranisz (Hrisztodulopulosz, 62.), Simao Junior – Marinosz (Mavriasz, 78.), Karagunisz (Plesszisz, 61.), Luis García – D. Cissé
RUBIN KAZANY: Rizsikov – Kalesin, Bocchetti, César Navas, Ansaldi – Noboa, Natho – Kaszajev (Bisztrov, 86.), Rjazancev – Karadeniz (Martins, 65.), Kornyilenko (Sibaya, 90.)
Gólszerző:  –
 
Sárga lap: Karadeniz (7.), Noboa (79.), Simao (90.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 3 2 1 8–2 +6  7
2. Köbenhavn 3 2 1 3–2 +1  6
3. Rubin Kazan 3 2 1 1–2 –1  2
4. Panathinaikosz 3 1 2 1–7 –6  1

 

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20
Ezek is érdekelhetik