Melyik az igazi Roma? - kérdezi Ranieri

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 09:10
null
Ranieri nem érti, mi történt a csapatával (Fotó: Action Images)
Az előző szezonhoz hasonlóan a Basel ismét legyőzte az AS Romát, és a hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereséget követően Claudio Ranierei, a „farkasok” vezetőedzője értetlenül állt csapata teljesítménye előtt. A csoport másik meccsét többek között két öngóllal megnyerő Bayern Münchennél elismerik, a szerencse is az ő oldalukon állt a CFR Cluj ellen.

 

Roma–Basel 1–3

És Totti sem...
És Totti sem...

„Az első félidőben egy árva párharcot nem nyertünk meg, egyszerűen érthetetlen volt. Hiába voltak meg a helyzeteink, nem tudtunk élni velük, és a félidő végén kapott gól mélyütés volt. Nem voltunk elég agresszívak, semmit sem láttam viszont a pályán abból, amit a Genoa ellen nyújtottak a játékosaim. Mintha kicserélték volna a csapatot. Kérdés, hogy melyik az igazi Roma: ez a csapat, vagy az, amelyiket a hétvégén láthattunk?” – fakadt ki a mérkőzést követően Claudio Ranieri, az AS Roma vezetőedzője.

„Én vagyok az első, aki elismeri, hogy ismét a szokásos hibáink jöttek elő. Nagyon csalódottak vagyunk, de hinnünk kell abban, hogy ki tudunk jönni ebből a helyzetből” – fogalmazott a szakember.

A rómaiak egyetlen gólját szerző Marco Borriello is hasonlóan vélekedett a svájciak győzelmét követően: „Remélem, nem kerül nagyon sokba ez a hazai vereség. Rossz napunk volt, semmi kétség. De nem lógathatjuk a fejünket, férfiak vagyunk, össze kell szednünk magunkat, és bizonyítani a Parma ellen.”

A svájci Blick Veni, Vidi, Vici címlappal indul – a Basel játékosai örömittasan hagyták el az Olimpicót, csakúgy, mint a tréner Thorsten Fink.

„Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, de a második félidőben a szerencse is mellénk állt. A kapufa és Mexes fejese után ideges voltam… A Roma bizonyította, hogy nagyon erős csapat, de mi egyenlő ellenfelek voltunk. Amikor Cabral beállt, azt mondtam neki, menjen, és segítsen, hogy tartani tudjuk a kettő egyet, de belőheti a harmadikat, ha helyzetbe kerül. Belőtte… Nagyon örülök, hogy Alex Frei bizonyított a kritikusainak, akik alaposan felhergelték – viszont ha dühös, mindig gólokat lő.”

A Basel egyébként már az előző szezonban is megtréfálta a Romát, igaz, akkor még az Európa-ligában.

Bayern München–CFR Cluj 3–2

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Eddig nem volt túl sok szerencsénk a mostani szezonban, de ezen a meccsen nagy mázlink volt. Már a meccs előtt is mondtam, hogy nem lesz egyszerű a feladatunk” – nyugtázta a Bayern München vezetőedzője, Louis van Gaal, hogy a CFR Cluj játékosai két öngólt szereztek, és ezzel tevékeny részt vállaltak a Bayern München 3–2-es győzelméből.

„A középpályánk remekül teljesített, Kroos, Schweinsteiger és Ottl remekül játszott. Sajnáltam, hogy Schweinsteigert le kellett cserélnem, de a csapatorvos utasítása szerint hetven percnél többet nem játszhatott” – folytatta Van Gaal.

A bajorok harmadik találatát Mario Gomez szerezte, aki a hétvégi bajnoki fordulóban mesterhármast ért el, és akiről a holland szakember a BL-meccs előtt kijelentette: biztosan eredményes lesz. „Boldog vagyok, hogy végre gólokat szerzek. A következő feladatokra koncentrálok, és remélem, hogy a szerencse is a mi oldalunkon marad” – nyilatkozta a német válogatott csatár.

„Nehéz bármit is mondani azt követően, ami a pályán történt. Egy ilyen mérkőzésen megengedhetetlen effajta gólokat kapni. Nem azt mondom, hogy ajándékokat adtunk a Bayernnek, de higgyék el, nagyon frusztrált vagyok. Egyik kollégámnak sem kívánom, hogy most a helyemben legyen” – mondta a mérkőzést követően a kolozsváriak csalódott trénere, Sorin Cartu.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Bayern München 3 3 7–3 +4  9
2. FC Basel 3 1 2 5–5   0 3
3. CFR Cluj 3 1 2 5–6 –1  3
4. AS Roma 3 1 2 3–6 –3  3

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
6 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik