Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott


A keddi 1–1-es döntetlen után csütörtökön
2–1-re kikapott a litván korosztályos csapattól az U16-os labdarúgó-válogatott
az UTE Labdarúgó Akadémia pályáján játszott felkészülési meccsen.
„Magyar pályákon ritkán látható agresszivitással találkoztunk ezen a mérkőzésen, sajnos az első perctől fogva az utolsóig működött ez a stílus – értékelt az mlsz.hu-nak Szalai László szövetségi edző. – Ennek következtében nagyon nehéz meccset játszottunk, a hetvenedik percig mégis az történt, amit mi akartunk, gyorsan és ötletesen futballoztunk, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. A szünetben egy nullára vezettünk, de a játék képe alapján lehetett volna három is közte. Sokáig tudtuk ellensúlyozni a litvánok fizikális fölényét és a már említett harcmodorát, ám a mérkőzés hajrájában, a cserék után már nem ment minden olyan gördülékenyen, mint addig, kicsit el is fáradtunk, és az ellenfél két szerencsés góllal fordított. A játékosoknak meg kell tanulniuk, hogy nem lehet ennyi helyzetet büntetlenül kihagyni, már csak azért sem, mert a labdarúgás törvényszerűsége szerint ez megbosszulja magát. Remélem, ez a kilencven perc jó lecke volt, a csapat tanul belőle, és legközelebb már nem követi el ezeket a hibákat.”
Magyarország–Litvánia 1–2 (1–0)
Magyarország: Vaktor Zsombor – Lakatos Andor (Bugledits Barnabás, 68.), Umathum Roland, Palásti Krisztián, Mohl Patrik – Sarok Levente, Onwughalu Obi (Szilágyi Nimród, 46.) – Deák Olivér (Malomsoki Milán, 68.), Menyhárt Márton (Nagy Bence, 75.), Bodó Bence (Nagy Zétény, 75.) – Hatvani Kende (Kárász Bence, 75.)
Gólszerző: Bodó (30.), ill. Kuodis (82.), Avraam (88.)
Kiállítva: Umathum (94.)
(Kiemelt kép forrása: MLSZ)









