Van Gaal: Csak semmi pihenő a Lyonnak!

2010.04.16. 11:34
null
Van Gaal szerint nem igazságos, hogy míg nekik Mönchengladbachba kell utazniuk, addig a Lyon pihenhet a BL-elődöntő visszavágójára (Fotó: Action Images)
A Francia Labdarúgó Liga csütörtökön május 12-re halasztotta az április 24-ére kiírt Olympique Lyon–Monaco bajnokit, így a lyoni csapatnak nem lesz mérkőzése a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntő két felvonása közötti hétvégén. A bajor csapat szerint ezzel jogosulatlan előnyre tenne szert francia ellenfele.

„Megkérem sportigazgatónkat, Christian Nerlingert, hogy járjon közben az UEFA-nál annak érdekében, hogy a halasztásról szóló döntését vonja vissza a francia liga" – nyilatkozta Louis van Gaal, a Bayern vezetőedzője.

„A franciák azt hiszik, hogy így a Lyonnak nőnek az esélyei a döntőbe jutásra, és nem is tévednek. Az UEFA-nak azonban meg kell vizsgálnia az ilyen ügyeket, mert ez egyáltalán nem sportszerű" – folytatta a holland szakember.

A Lyon április 21-én vendégeskedik Münchenben, majd április 27-én fogadja a második mérkőzésen a bajorokat. A döntés értelmében a két találkozó között szabad hétvégéje lenne a francia gárdának, míg a Bayernnek április 24-én a Mönchengladbach otthonába kell látogatnia.

Van Gaal szerint mindkét felet ugyanannyi pihenő illetné meg:

„Az UEFA-nak a sorozat lebonyolítójaként biztosítania kellene az összes csapatnak az azonos feltételeket. Az nyilván nem lehetséges, hogy mindenki ugyanazon a napon játssza a bajnokiját, ám a mérkőzések elhalasztása teljesen más lapra tartozik. Ilyen nem történhet meg!"

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
15 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
2026.10.17. 20:28

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10