A régi önmagát idéző Roma Vucsinics vezérletével győzte le a Chelsea-t

Vágólapra másolva!
2008.11.04. 22:48
A Roma hazai pályán 3–1-re verte meg a Bajnokok Ligája A-csoportjának 4. fordulójában a Chelsea-t. A Roma Panucci góljával szerzett vezetést, majd Vucsinics két találatával már 3–0-ra is vezetett. Terry negyedórával a vége előtt szépített, de a Chelsea erejéből csak ennyire futotta. A csoport másik mérkőzésén a CFR Cluj otthon kapott ki 2–1 a Bordeaux-tól, melynek győztes gólját Wendel szerezte szabadrúgásból.
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében
Fotó: Reuters
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében
Fotó: Reuters
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében

ROMA (OLASZ)–CHELSEA (ANGOL) 3–1
Az első negyed órában a Chelsea abszolút mértékben uralta a játékot, a Románál szinte alig volt a labda, bár az is igaz, hogy a vendégek komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. Távoli lövésekkel azért többször is veszélyeztettek, de Doni mind Deco, mind Frank Lampard ígéretes próbálkozását szögletre tornázta.

Közben a Roma gyors kontrákkal próbálkozott volna, azonban a védőkkel többnyire egyedül küzdő Vucsinics nem tudott érvényesülni, társai pedig nem támogatták őt eléggé hátulról. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, igaz ehhez kellett a londoni védők asszisztálása is.

A 34. percben Cicinho futott el a jobb szélen, tökéletesen középre adott, az érthetetlen okból leálló védők között kibújó Christian Panucci pedig szép mozdulattal perdített a jobb alsó sarokba. A rutinos védőnek ez már a negyedik gólja volt az idényben, amivel a rómaiak legeredményesebb játékosának számít. 1–0.

Luiz Felipe Scolari, a Chelsea vezetőedzője kettős cserére szánta el magát a szünetben, de hiába küldte pályára Didier Drogbát és Juliano Bellettit, újra a Roma lőtt gólt, méghozzá nem is csúnyát. Az 58. percben Matteo Brighi tette le lövésre a labdát Mirko Vucsinicsnek, aki 20 méterről jobb külsővel bombázott a bal felső sarokba. 2–0.

A londoniak ezt követően próbálkoztak becsülettel a szépítéssel, azonban oldalról belőtt labdáikat rendre kifejelték a „farkasok”, ráadásul egy ilyen eset utáni kontratámadásból Vucsinics megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját. A montenegrói csatár a bal oldalon tört előre, Mikel nem tudta szerelni, így betört a 16-oson belülre, majd Petr Cech mellett a rövid sarokba lőtt. 3–0.

Már mindenki elkönyvelte a sima hazai győzelmet, amikor a Chelsea érdekes góllal szépített a 75. percben. Deco középre lőtt labdáját John Terry mellel terelte kapu felé, Doni ezt még védte, a védő közeli duplázását viszont már nem tudta. 3–1.

A 80. percben Deco nehezítette meg csapata amúgy sem könnyű dolgát, amikor egy szabadrúgást sípszó előtt végzett el, amiért megkapta második sárga lapját, így kiállították.

Az utolsó tíz percben emberhátrányban is a vendégek támadtak, de újabb gólt már nem tudtak szerezni, így 3–1-re győzött a Roma.

CFR CLUJ (ROMÁN)–BORDEAUX (FRANCIA) 1–2
Nem sokat vacakoltak a csapatok, a 9. percre már mindkét hálóba bekerült egyszer-egyszer a labda. A 6. minutumban Yoann Gourcuff szerzett vezetést a vendégeknek egy jobb oldali beadás után (0–1), de csak három percig örülhettek a franciák, mert a portugál Dani bal oldali szabadrúgást követően közelről a léc alá fejelt. 1–1.

A 38. percben újból csak egy szabadrúgás hozott gólt, ezúttal a Bordeaux-nak. Wendel 23 méterről ballal gyönyörűen csavart a bal felső sarokba. 1–2.

A második félidőben nyomott a kolozsvári csapat, és főleg távoli lövésekkel próbálkozott, valamint szögletekből alakított ki veszélyes szituációkat, de a bordeaux-i védelem állta a sarat, így értékes három pontot szerzett idegenben.

BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT


Helyszín: Stadio Olimpico, Róma
Nézőszám: 25000
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol)
Asszisztensek: Jesús Calvo Guadamuro és Luis Alberto Gutierrez Perez (spanyolok)

A KEZDŐCSAPATOK
ROMA CHELSEA
32 Doni 1 Cech
2 Panucci 17 Bosingwa
4 Juan 33 Alex
5 Mexes 26 Terry
3 Cicinho 18 Bridge
16 De Rossi 10 Joe Cole
7 D. Pizarro 12 Mikel
33 Brighi 20 Deco
20 Perrotta 8 Lampard
9 Vucsinics 15 Malouda
10 Totti 39 Anelka
Vezetőedző: Vezetőedző:
Luciano Spalletti Luiz Felipe Scolari

Gólszerző: Panucci (34.), Vucsinics (48., 58.), ill. Terry (75.)
Csere: Totti helyett Baptista (62.), Perrotta h. Taddei (72.), Vucsinics h. Riise (88.), ill. J. Cole h. Belletti (a szünetben), Malouda h. Drogba (a szünetben), Bosingwa h. Kalou (63.)
Sárga lap: Perrotta (67.), ill. Deco (33.)
Kiállítva: Deco (80.)

BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT


Helyszín: Dr. Constantin Radulescu Stadion, Kolozsvár
Nézőszám: 20000
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)
Asszisztensek: Matthias Arnet és Francesco Buragina (svájciak)

A KEZDŐCSAPATOK
CFR CLUJ BORDEAUX
44 Stancioiu 30 Valverde
2 Tony 21 Chalmé
27 De Sousa 27 Planus
20 Cadú 14 S. Diawara
33 A. Pereira 6 Jurietti
6 Muresan 4 A. Diarra
31 Dani 5 Fernando
7 Dubarbier 7 Gouffran
8 Peralta 8 Gourcuff
19 Cúlio 17 Wendel
17 Y. Koné 29 Samak
Vezetőedző: Vezetőedző:
Maurizio Trombetta Laurent Blanc

Gólszerző: Dani (9.), ill. Gourcuff (6.), Wendel (38.)
Csere: Tony h. Panin (65.), Peralta h. E. Koné (68.), De Sousa h. Deac (78.), ill. Wendel h. Obertan (77.), Gouffran h. Bellion (77.)
Sárga lap: Dani (42.), Muresan (81.), ill. Gourcuff (17.), Wendel (20.), Diawara (39.)

AZ ÁLLÁS

1. Chelsea 4 2 1 1 6–3 +3 7
2. AS Roma 4 2 0 2 7–5 +2 6
3. Bordeaux 4 2 0 2 4–8 –4 6
4. CFR Cluj 4 1 1 2 3–4 –1 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik