Cristiano Ronaldo: Érettebb a csapatunk, mint az előző szezonban

2008.04.02. 11:24
A Bajnokok Ligája keddi két negyeddöntője a vendégcsapatok sikerét hozta. A Roma és a Manchester United összecsapásán Alex Ferguson együttese a vártnál sokkal könnyedébben szerezte meg a győzelmet, amiben hatalmas szerepet vállalt a csapat portugál sztárja, Cristiano Ronaldo is, aki gyönyörű fejesgólt ért el.
Cristiano Ronaldo gyönyörű gólt fejelt a Roma ellen
Fotó: Reuters
Cristiano Ronaldo gyönyörű gólt fejelt a Roma ellen
Cristiano Ronaldo gyönyörű gólt fejelt a Roma ellen
Fotó: Reuters
Cristiano Ronaldo gyönyörű gólt fejelt a Roma ellen

Nem sokan gondolták volna, hogy a Roma hazai pályán nemhogy nem szerzi meg a győzelmet, még gólt sem tud szerezni. Márpedig ez történt, a tavalyi évadban, szintén a negyeddöntőben elért 2-1-es sikerhez hasonló eredmény ezúttal teljesen elérhetetlennel tűnt az olasz csapat számára, az MU valósággal átgázolt riválisán.

„Azt hiszem ez egy fantasztikus eredmény – kezdte értékelését Cristiano Ronaldo. – „Az idegenben vívott mérkőzések mindig nagyon nehezek, és azt hiszem a csapat remekül játszott, nagyszerűen védekezett.”

„Kontrajátékra rendeződtünk be, és úgy gondolom szép gól fejeltem, végül pedig megérdemelten szereztük meg a győzelmet.”

„Sokkal érettebbek vagyunk, mint a tavalyi szezonban. A Bajnokok Ligája-meccsek különböznek a Premier League-ben lejátszott mérkőzésektől, és azt hiszem remekül helyt álltunk.” – fejezte be mondandóját Ronaldo.

Rio Ferdinand, a Manchester védője a siker ellenére is óvatos. „Úgy vélem van elég büszkeség és vágy a csapatban, hogy az Old Traffordon sorra kerülő visszavágón is meg tudjuk ismételni az eredményt. Mindazonáltal szoros meccset várok, ugyanolyan profin kell hozzáállnunk a találkozóhoz, mint tettük azt az olasz fővárosban.”

A vesztes együttes edzője, Luciano Spalletti szerint játékosai önbizalma eléggé megcsappant.

„Az eredmény azt sugallja, hogy a United más szinten műveli ezt a sportot, de a találkozó mégsem ilyen volt. Az egyetlen dolog, ami nem tetszik, hogy elvesztettük az önbizalmunkat Rooney gólja után. Mindkét félidő elején jól játszottunk és megérdemeltük volna, hogy betaláljunk.”

A visszavágót egy hét múlva rendezik Manchesterben.
Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
8 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
16 órája

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21

Jorge Jesusnál klubszinten alapember volt Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
2026.07.10. 17:50