BL: Moratának nem kellett az érem, nem tart otthon ezüstöt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.10. 12:16
A Bajnokok Ligája szombati fináléjában a Barcelonától 3–1-es vereséget szenvedő Juventus csatára, Álvaro Morata nagyon csalódott és nem akar semmi emléket a hétvégi döntőről.

A berlini döntőben a Juventus egyetlen gólját szerző spanyol csatár kemény napokon van túl.

„Nehéz napok vannak mögöttem. Elveszíteni a Bajnokok Ligája döntőjét pocsék érzés. A finálé előtti éjszaka alig tudtam aludni, folyamatosan felriadtam, azt hittem, már túl vagyok a meccsen. Alig bírtam kivárni a kezdőrúgást” – nyilatkozta Morata a Cadena SER rádióállomásnak.

(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)

„A lefújás után senkivel sem cseréltem mezt. Semmilyen emléket nem akarok arról az estéről. Az ezüstérmet sem fogadtam el, nem tartok otthon ezüstérmeket.”

„Mindemellett elismerésem a Barcelonának és az edzőjének, megérdemelten nyertek, nekünk pedig tudnunk kell veszíteni” – tette hozzá a 22 éves támadó, akivel kapcsolatban a szezon során több ízben is felvetődött, hogy visszatérhet a Real Madridhoz, ahonnan 2014 nyarán érkezett 20 millió euróért.

„Nekem senki sem beszélt a visszatérésről Madridból, kivéve a nagymamámat. Ő visszavár, ezt biztosan tudom.”

„Jó évem volt Olaszországban, szeretnék a jelenleginél is többet adni a Juventusnak. Jól érzem itt magam, boldog vagyok. Fizikailag rengeteget fejlődtem, itt nagy hangsúlyt fektetnek erre. Mindennap fél tízkor érkezem edzésre és fél négykor távozom" – mesélt torinói mindennapjairól Morata.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51