Atlétika: Pap Kristóf bő két évtizede nem látott eredményt ért el Szlovéniában

2026.06.05. 11:15
null
Pap Kristóf (Fotó: Kovács Péter, archív)
Pap Kristóf – magyar atlétától több mint húsz éve nem látott eredménnyel – 811 centiméteres óriási egyéni csúccsal megnyerte a Mariborban rendezett challenger kategóriájú versenyt távolugrásban, egyúttal biztossá tette helyét az augusztusi birminghami Európa-bajnokságon.

„Egészen kiemelkedő eredmény ez Kristóftól. Szinte emberemlékezet óta nem jutott magyar ugró nyolc méter fölé, nagyon örülünk neki” – kommentálta a TFSE sportolójának csütörtöki teljesítményét némileg tréfásan Scheidler Géza, a hazai szövetség sportszakmai igazgatója, aki az MTI-nek azt is elmondta, hogy a 28 éves sportoló harmadik éve az országos csúcstartó (830 centiméter) Szalma László irányításával készül, s a közös munkának most már egyértelműen látszik az eredménye.

Jól érzékelteti Pap eredményének értékét, hogy – Spiriev Attila, a Gyulai Memorial versenyigazgatójának tájékoztatása szerint – ezzel mindössze a hetedik magyar távolugró lett, aki nyolc méter fölé jutott. A 811 centiméteres eredménnyel pedig a hazai örökranglista ötödik helyére került. Csak Szalma László, Pálóczi Gyula (825 centiméter), Margl Tamás (820) és Almási Csaba (814) előzi meg. Pap előtt csaknem 22 éve, 2004-ben Margl ugrott 8 méternél nagyobbat a magyar mezőnyben.

A TFSE atlétája nagy csatában nyerte meg a versenyt, melyen két centivel utasította maga mögé a horvát Filip Pravdicát.

Scheidler Géza arra is felhívta a figyelmet, hogy Pap a 13. magyar atléta, aki teljesítette a birminghami kontinensviadal kvalifikációs szintjét.

A 12. Mátó Sára volt, aki csütörtökön St. Pöltenben rendezett Sportunion Liese Prokop-emlékversenyen 55.08 másodperces egyéni csúcsot futott 400 méter gáton. Az ausztriai viadalon több magyar atléta is elindult. Közülük Mátó mellett egyértelműen Bánhidi-Farkas Petra teljesített a legjobban. Az MTK távolugrója 663 centiméterrel második lett négy nappal azután, hogy Budapesten 678 centiméterre javította egyéni legjobbját és azzal megugrotta az Eb-szintet.

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
2026.09.04. 22:24

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
2026.09.04. 20:12

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
2026.09.02. 12:46

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
2026.09.02. 12:00

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
2026.09.01. 14:08

Bob Beamon csak akkor tudta meg, mekkorát ugrott, amikor lábra is átszámolták neki

Népsport
2026.08.29. 08:47

Atlétika: eldől, melyik a legerősebb egyesület

Atlétika
2026.08.29. 08:36