Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

A bajnoki ágon szereplő magyar bajnok ETO FC 6–2-re kiütötte kedden a luxemburgi Atert Bissent, így már fél lábbal ott van a 3. fordulóban. Továbbjutás esetén az ellenfele az FK Vardar vagy a Riga FC lesz (a győriek idegenben kezdenek majd), mely csapatok párharcának első meccsén az északmacedónok szereztek vezetést, de a lettek még az első félidőben fordítottak. A hazai együttes a második játékrész közepén egyenlített, ám a vendégek a hajrá elején újra betaláltak, így alakult ki a 2–3-as végeredmény, azaz a rigai csapat került közelebb ahhoz, hogy összemérje az erejét az ETO-val.
A főágon a Spartak Trnava és a CSZKA 1948 mérkőzése volt magyar szempontból érdekes, ugyanis a két csapat egyikével találkozik majd a Paks–Panathinaikosz összecsapás továbbjutója (az első felvonást csütörtökön 20 órától rendezik meg hazánkban). A nagyszombati meccsen nem született gól, így teljes egészében Szófiában dől el, melyik fél lép tovább a 3. fordulóba. 0–0
Az előző idényben Európa-liga-elődöntős Braga (amely akkori menetelése során az FTC-t is búcsúztatta) tizenegyesgóllal 1–0-ra nyert a szerb Zseleznicsar Pancsevo otthonában.
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
FK Vardar (északmacedón)–Riga FC (lett) 2–3
FŐÁG
Neftci (azeri)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 2–4
Bohemians (ír)–FC Ballkani (koszovói) 2–1
Istanbul Basaksehir (török)–Inter Turku (finn) 1–1
Spartak Trnava (szlovák)–CSZKA 1948 (bolgár) 0–0
Zseleznicsar Pancsevo (szerb)–Braga (portugál) 0–1
A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
BAJNOKI ÁG
18.00: Flora Tallinn (észt)–The New Saints (walesi)
19.00: Vitebszk (fehérorosz)–Szutjeszka (montenegrói)
20.30: Borac Banja Luka (bosnyák)–Petrocub (moldovai)
FŐÁG
18.00: Debreceni VSC–Pjunik (örmény) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
18.30: DAC 1904 (szlovákiai)–Velez Mostar (bosnyák)
20.00: Paksi FC–Panathinaikosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
16.30: FC Malisheva (koszovói)–Hibernian (skót)
17.00: Alaskert (örmény)–CFR Cluj (romániai)
17.00: Liepaja (lett)–Austria Wien (osztrák)
17.30: Panevezys (litván)–Tobol (kazah)
18.00: Dila (grúz)–Apollon Limassol (ciprusi)
18.00: HJK (finn)–Coleraine FC (északír)
18.00: Paide Linnameeskond (észt)–Zira (azeri)
18.30: AEK Larnaca (ciprusi)–Beitar (izraeli)
18.30: Raków Czetochowa (lengyel)–Valletta FC (máltai)
18.30: RFS (lett)–Vestri (izlandi)
19.00: BATE Boriszov (fehérorosz)–FC Sion (svájci)
19.00: Dinamo Tbiliszi (grúz)–Zalgiris (litván)
19.00: Santa Coloma (andorrai)–SK Rapid (osztrák)
19.00: GAIS (svéd)–Nordsjaelland (dán)
19.00: Universitatea Cluj (romániai)–Brann (norvég)
19.00: Zimbru (moldovai)–Noa (örmény)
19.30: Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Ludogorec (bolgár)
19.30: Vaduz (liechtensteini)–Atlétic Escáldes (andorrai)
19.45: FCSB (román)–Auda (litván)
20.00: Alumnij (szlovén)–Dinamo City (albán)
20.00: Varazdin (horvát)–Jablonec (cseh)
20.00: Vojvodina (szerb)–Ajax (holland)
20.00: Polisszja Zsitomir (ukrán)–FC Köbenhavn (dán)
20.30: LNZ Cserkaszi (ukrán)–Gent (belga)
20.30: Lugano (svájci)–Dukagjini (koszovói)
20.30: Zilina (szlovák)–GKS Katowice (lengyel)
20.45: NK Bravo (szlovén)–Skëndija (északmacedón)
20.45: Motherwell (skót)–Havnar Bóltfelag (feröeri)
20.45: Rijeka (horvát)–Derry City (ír)
20.45: NSÍ Runavík (feröeri)–Koper (szlovén)
20.45: Shelbourne (ír)–Kalju (észt)
21.00: Partizan (szerb)–UNA Strassen (luxemburgi)
21.00: Stjarnan (izlandi)–Ilves (finn)
21.15: Valur (izlandi)–Zrinjski Mostar (bosnyák)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
BAJNOKI ÁG
Atert Bissen (luxemburgi)–ETO FC 2–6
Floriana (máltai)–Drita (koszovói) 1–1
FŐÁG
IFK Göteborg (svéd)–Levadia Tallinn (észt) 1–2








