Scheidler Géza: Molnár Attila környezetet, infrastruktúrát és lehetőséget is váltott

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.02.18. 22:40
null
Scheidler Géza (Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának szerdai vendége a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza volt. Szó esett többek között a hazai sportolók eredményeiről, valamint az itthoni edzőképzésről. A szakember beszélt a 10 nap múlva megrendezésre kerülő fedett pályás atlétikai országos bajnokságról is.

 

„Molnár Attila váltásában nem az edzőváltást emeltem ki elsősorban, hanem hogy környezetet, infrastruktúrát és lehetőséget is váltott. Kiváló munkát végeztek Karlik Pállal is, nem lehet azt mondani, hogy valami megakadt és azért kellett váltania. Jött egy olyan lehetőség, amikor egy világszinten nagyon magasan kvalifikált edző ajánlotta fel neki, hogy csatlakozhat a csoportjához. A csoportnak óriási szerepe van az eredményekben, ugyanis világklasszisok alkotják, olyan háttértámogatással, amelyet egyelőre itthon nem tudunk megadni a sportolóknak” – mondta el Scheidler Géza.

 

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
3 órája

Balogh Zsolt: Játszhatnék még, de úgy emlékezzenek rám, ahogy abbahagytam

Kézilabda
2026.04.03. 19:31

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

A magyar atlétika otthona: Zsivotzky Gyula nevét viseli a Nemzeti Atlétikai Központ

Atlétika
2026.03.27. 17:08

Stipsicz Bence: Olyan, mintha a kaszinóban ingyenzsetont kaptunk volna

Jégkorong
2026.03.26. 11:30

Videó: vajon sikerül megugrani egy Európa-bajnoki ezüstérmes sprinter szintjét?

Atlétika
2026.03.25. 15:54

Ez volt a fedett pályás atlétikai vb öt legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2026.03.25. 07:08

Szankciómentes az orosz atlétika

Atlétika
2026.03.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik