Idő előtt véget ért a magyar bajnok távolugró szezonja

2025.08.15. 13:46
null
Bánhidi-Farkas Petra (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt nem versenyezhet már ebben a szezonban Bánhidi-Farkas Petra magyar bajnok távolugró.

A magyar szövetség honlapjának pénteki cikke szerint az MTK sportolója kedden, a Gyulai István Memorialon sérült meg, a viadal végén hordágyon vitték le a pályáról. Mint kiderült, a 26 éves ugrónak nincs komolyabb baja, ám a következő időszakban pihenés, majd minden bizonnyal gyógytorna és úszás vár rá.

„Szerencsére a röntgen szerint csak egy erősebb húzódás, beszéltünk a keretorvossal is, aki javasolt egy MR-t a biztonság kedvéért. De szerinte nem lesz semmi komoly” – tájékoztatta a szövetséget Bánhidi-Farkas, hozzátéve, hogy 2017-ben csigolyaív-szakadást találtak nála, amely mostanáig panaszmentes volt, viszont az utolsó ugrásánál pont azon a részen érzett egy reccsenést, ami megijesztette.

A versenyző idén fedettpályán és szabadtéren is megnyerte a magyar bajnokságot, júniusban pedig 6.74 métert ugrott, a világbajnokságra azonban csak minimális esélye volt kijutni, mert eredményei több alkalommal elmaradtak az általa remélttől. A Gyulai szintén nem sikerült jól a számára, 6,34 méterrel csak a hetedik lett.

„Így, hogy a Gyulai Memorialon nem sikerült előrébb végeznem és nagyobbat ugranom, eléggé le vagyok maradva – utalt a vb-kvalifikációra Bánhidi-Farkas. – Tatabányán ugrottam volna a jövő héten, de most úgy látjuk edzőmmel, Szenczi Lászlóval, és Scheidler Géza sportszakmai igazgatóval is azt beszéltük, hogy elengedjük és megfelelően kivizsgáljuk, hogy jövőre rendben legyen.”

 

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották a világbajnok és olimpiai bronzérmes futót

Atlétika
2026.06.12. 16:37

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
2026.06.11. 08:52

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
2026.06.10. 22:15

Atlétika: harmadik lett az U20-as válogatott a hat ország viadalán

Utánpótlássport
2026.06.07. 11:17

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Bánhidi-Farkas Petra már az Eb-döntőt is elérhetőnek látja – nem ok nélkül!

Atlétika
2026.06.05. 20:39

Atlétika: Pap Kristóf bő két évtizede nem látott eredményt ért el Szlovéniában

Atlétika
2026.06.05. 11:15

Majdnem 93 méteres gerelyhajítás Rómában, Noah Lyles is bekezdett!

Atlétika
2026.06.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik