Zajlik az előregisztráció a Futókörök Napjára

2025.04.30. 13:39
null
Huszonegy helyszínen húzhatnak futócipőt az érdeklődők (Fotó: Facebook/SZEOSZ)
Már zajlik az előregisztráció a vasárnap ötödik alkalommal sorra kerülő Futókörök Napjára, melynek keretében huszonegy helyszínen húzhatnak futócipőt az érdeklődők.

Az eseményt koordináló Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) tájékoztatása szerint idén Sárvár, Hajdúböszörmény, Mosonmagyaróvár, Gödöllő, Szolnok, Balatonboglár, Kaposvár, Fót, Cegléd, Pápa, Kazincbarcika, Dabas, Eger, Bicske, Szarvas, Gyömrő, Kiskőrös és Budapest ad otthont az eseménynek, a fővárosban pedig négy helyszínen (X., XVIII., XV., IV. kerület) várják a résztvevőket. 

„A cél, hogy mindenki mozduljon meg: nemcsak a futókra számítunk, hanem azokra is, akik akár csak egy sétakört vállalnak. Minden lépés számít, minden résztvevő hozzáad a közösségi sikerhez” – hangsúlyozta Péter Attila, a SZEOSZ elnöke. 

A Futókörök Napját immár ötödik alkalommal rendezik meg. A résztvevő települések és futókörök versenyeznek, a cél pedig, hogy az adott helyszínen minél több kilométert teljesítsenek a futók. Tavaly Kaposvár nyerte a megmérettetést. 

Az eseményen – amely Ötpróba pontszerző állomás is – a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik