Csak 1988-ban tizenegy alkalommal vizsgálták doppingellenőrök Florence Griffith Joynert, és sohasem tudtak kimutatni nála tiltott szert.
Bámulatos fejlődését látva sokan ingatták a fejüket, amíg korábban csak egy volt a remek futók közül, 28 éves korára minden idők leggyorsabbja lett azok után, hogy kétszer is visszavonult már az atlétikától, és banki alkalmazottként kereste kenyerét.
„Flo-Jo” egy év alatt teljesen megváltozott. A szöuli olimpiára olyan izomzattal és egyre mélyülő hanggal utazott, ami hónapokkal korábban nem volt annyira szembetűnő. A dél-koreai játékoknak viszont már ő volt a legnagyobb esélyese, mivel az amerikai válogatóversenyen, Indianapolisban elképesztő, máig megdönthetetlen, 10.49 másodperces világcsúcsot futott száz méteren. A műszerek szélcsendet (0.0 m/s) mértek, sokan csalást is emlegettek, de hitelesítették az idejét.
A korábban egyéniben csak világbajnoki ezüstig jutó sprinter sztárként állhatott oda a százméteres síkfutás döntőjéhez, amelyet hatalmas fölénnyel nyert meg, de öt századdal elmaradt a világrekordjától.
A 200 méter fináléjában viszont már nem volt kérdés, legnagyobb erényét csillogtatva repesztette végig a távot. A jó rajt és erőteljes kezdés után végig tudta tartani a tempót, sőt, a második százon elképesztő, 10.23-as időt futott, mindenféle erőlködés nélkül adta át a múltnak Marita Koch világcsúcsát, végül 21.34-nél állt meg az óra, amikor célba ért. Szöul ünnepelt sztárja a 4x100-as váltóval szerezte meg harmadik olimpiai aranyát, a 4x400-asok között pedig ezüstérmet vehetett át.
Több mint egy évvel a játékok után, lényegében pályája csúcsán hagyta abba az atlétikát, hirtelen döntését azzal magyarázta, már nem volt elég ideje a sportra. Tragikusan fiatalon, 39 évesen hunyt el, álmában epilepsziás rohama lett, halálát fulladás okozta. Szervezetében nem bukkantak szteroidok nyomaira, semmi jel nem utalt rá, hogy valaha doppingszert használt volna.