Atlétikai vb: mégis indulhat a 100 méter gát doppingügyben érintett címvédője

Vágólapra másolva!
2023.08.18. 10:06
null
Tobi Amusan végül elindulhat a budapesti vb-n (Fotó: Getty Images)
Felmentették a doppingvádak alól, így indulhat Budapesten a szombaton rajtoló atlétikai világbajnokságon Tobi Amusan, a női 100 méteres gátfutás világcsúcstartója.

A sportág tisztaságát felügyelő csoport (AIU) szerint a fegyelmi testület többségi döntéssel eltörölte a 26 éves sportoló versenyzői engedélyének felfüggesztését, mert nem látta vétkesnek a doppingszabályok megsértésében.

A nigériai gátfutót egy hónappal ezelőtt előzetesen azért tiltották el, mert három alkalommal is elmulasztotta a doppingellenőrzést, márpedig a szabályok értelmében egy éven belül három kihagyott tesztelés kétéves büntetést von maga után, ami a körülmények figyelembe vételével egy évre csökkenthető.

Amusan akkor közölte, hogy ő „tiszta” atléta, akit a szokásosnál is többször tesztelnek, és a harmadik elmulasztott ellenőrzését követően amúgy is napokon belül újra tesztelték.

A budapesti vb-n címvédőként indulhat Amusan, aki legutóbb éppen Magyarországon, a Gyulai Memorialon versenyzett, és 12.35 másodperccel győzött. A világcsúcsot 12.12-vel tartja.

Legfrissebb hírek

Femke Bol versenycsúccsal jelentkezett Hengelóban

Atlétika
2025.06.09. 19:57

Kozák Luca 2021 után nyert ismét Gold-versenyt

Atlétika
2025.05.31. 15:11

Ketten is áttörték a 90 méteres álomhatárt gerelyben

Atlétika
2025.05.16. 21:10

Szabadtéri idényrajt előtt a hazai élatléták

Atlétika
2025.05.15. 13:41

Wahl Zoltán: Egy álmom vált valóra a kínai vb-n

Atlétika
2025.04.01. 09:04

Tóth Anna: Engem is nagyon váratlanul ért, hogy ilyen jó időt tudtam elérni

Atlétika
2025.02.28. 09:06

Tóth Anna új U23-as magyar csúccsal jutott ki a felnőtt Eb-re

Atlétika
2025.02.25. 08:34

Kozák Luca: Az olimpia után nagyon elfáradtam, és nem csak fizikailag

Egyéb egyéni
2025.02.11. 17:30
Ezek is érdekelhetik