Orosz doppingbotrány: Bach nem akar nyomásgyakorlást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 14:16
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke arra figyelmeztette a kritikusokat, hogy ne gyakoroljanak nyomást a szervezet végrehajtó bizottságára, amely december 5-én ülésezik és dönt az orosz sportolók pjongcsangi szerepléséről.

A német sportvezető jelezte, hogy Oroszországtól és szövetségeseitől, valamint az oroszok teljes kizárását követelőktől egyaránt elfogadhatatlannak és hibásnak tartja a nyomásgyakorlást.

Az oroszok a legmagasabb szinten tagadják, hogy államilag támogatott doppingolás folyt az országban, minden vádat visszautasítanak, illetve sportolóik pjongcsangi kizárása esetén azzal fenyegetőznek, hogy a jövő februári téli olimpiát nem közvetítik majd, és például az orosz bázisú profi jégkorongliga (KHL) nem engedi el a játékosait, akik között rengeteg a légiós.

Az oroszokkal nem szimpatizálók viszont azt követelik, hogy az orosz sportolók ne indulhassanak a dél-koreai játékokon.

A NOB két vizsgálóbizottságot is felállított korábban, ezek jelentéseit várja. Az egyik csaknem harminc olyan orosz sportolót ellenőrzött, akinek a pozitív mintáját a vád szerint tisztára cserélték a moszkvai doppingellenőrző laborban. A másik azon orosz szervek működését tekintette át, amelyekről azt feltételezik, hogy részesei voltak a központilag irányított doppingrendszernek.

Az oroszok és a nemzetközi szervezetek, elsősorban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közötti viszony a közelmúltban a korábbinál is feszültebbé vált. A WADA egy hete jelentette be, hogy meglátása szerint az oroszországi doppingellenes intézkedések továbbra sem megfelelőek, így változatlanul kérdéses, hogy az ország sportolói ott lehetnek-e a 2018-as téli olimpián.

Egyúttal közölte, az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) továbbra is a „nem megfelelő” státuszban marad.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik