PL: világbajnoki villanás döntött a Newcastle ellen a City javára

2023.08.19. 23:16
null
Álvarez gólja döntött (Fotó: Getty Images)
Az angol Premier League 2. fordulójában a Manchester City Julián Álvarez 31. percben esett góljával 1–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet, így őrzi hibátlan mérlegét, míg a Newcastle elvesztette azt.

 

Az angol élvonal második fordulójában a Manchester City fogadta a Newcastle Unitedet, s már szinte a kezdő sípszótól érvényesítette akaratát. Pep Guardiola csapata többet birtokolta a labdát, veszélyesen futballozott, többet lőtt kapura, az egyik ilyen végén pedig a világbajnok argentin támadó, Julián Álvarez megszerezte a vezetést csapatának: Phil Foden lekészítése után 14 méterről, kissé jobbról lőtt a kapu jobb oldalába.

A találatra nemcsak az első félidőben nem érkezett válasz, hanem a folytatásban sem, a City pedig nem tudta növelni előnyét, de mint utóbb kiderült, ezúttal ennyi is elég volt a három bajnoki pont megszerzéséhez.

Ráadásul Álvarez nemcsak a három pontos gólnak örülhet, hanem annak is, hogy ezzel megszerezte pályafutása 10. bajnoki találatát az angol élvonalban – az új idényben az elsőt, s a tizedikhez 33 PL-meccsre volt szüksége.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Manchester City–Newcastle United 1–0
(J. Álvarez 31.)
KORÁBBAN
Tottenham–Manchester United 2–0
(P. M. Sarr 49., Lisandro Martínez 83. – öngól)
Nottingham Forest–Sheffield United 2–1 (Awoniyi 3., C. Wood 89., ill. Hamer 48.)
Fulham–Brentford 0–3 (Wissa 44., Mbeumo 66., 90+3. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva
: Ream (Fulham, 66.)
Wolverhampton–Brighton 1–4
(Hvang Hi Csan 61., ill. Mitoma 15., Estupinán 46., March 51., 55.)
Kiállítva: Matheus Nunes (Wolverhampton, 90+5.)
Liverpool FC–AFC Bournemouth 3–1 (Luis Díaz 27., Szalah 36., Diogo Jota 62., ill. Semenyo 3.)
Kiállítva: Mac Allister (Liverpool, 58.)

VASÁRNAP
15.00:
Aston Villa–Everton (Tv: Spíler1)
17.30: West Ham United–Chelsea (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN
21.00: Crystal Palace–Arsenal

ELMARADT
Luton Town–Burnley

AZ ÁLLÁS
1. Brighton & Hove Albion 2 2 8–2 +6 6
2. Manchester City 2 2 4–0 +4 6
3. Brentford 2 1 1 5–2 +3 4
4. Tottenham 2 1 1 4–2 +2 4
4. Liverpool 2 1 1 4–2 +2 4
6. Newcastle 2 1 1 5–2 +3 3
7. Arsenal 1 1 2–1 +1 3
8. Crystal Palace 1 1 1–0 +1 3
9. Nottingham Forest 2 1 1 3–3 0 3
10. Manchester United 2 1 1 1–2 –1 3
11. Fulham 2 1 1 1–3 –2 3
12. West Ham 1 1 1–1 0 1
12. Chelsea 1 1 1–1 0 1
14. Bournemouth 2 1 1 2–4 –2 1
15. Everton 1 1 0–1 –1 0
16. Sheffield United 2 2 1–3 –2 0
17. Luton Town 1 1 1–4 –3 0
18. Burnley 1 1 0–3 –3 0
19. Wolverhampton 2 2 1–5 –4 0
19. Aston Villa 1 1 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
9 perce

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04
Ezek is érdekelhetik