PL: sorozatban harmadik tétmeccsén maradt nyeretlen az Arsenal

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 18:09
null
Értékes pontokat hullajtott el az Arsenal (Fotó: Getty Images)
Hiába vezetett az Arsenal, két pontot elhullajtott odahaza a Brentford ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának szombati játéknapján, míg a Tottenham nagy vereségbe szaladt bele a Leicester City vendégeként.

 

ARSENAL–BRENTFORD

Legutóbbi két tétmérkőzésén egyaránt kikapott a Premier League-et vezető Arsenal, így lélektanilag fontos találkozó várt ma az észak-londoniakra. A remek idényt futó Brentford azonban nem adta könnyen magát még idegenben sem, sőt, az első félidő közepén Ivan Toney révén nagyon közel került ahhoz, hogy előnybe kerüljön, de a csatár ígéretes helyzetben csak a kapufát találta el.

Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, a második félidőt azonban egyértelműen az „ágyúsok” uralták. A játékrész közepén a percekkel korábban becserélt Leandro Trossard a kapuba passzolt Bukayo Saka átadásából (1–0) (VIDEÓ ITT!). Ekkor úgy tűnt, az Arsenal behúzza a meccset, de a szorgos „méhek” Toney révén egyenlíteni tudtak. Videózták a találatot, nézték, volt-e les, de végül megadták a gólt (1–1). (VIDEÓ ITT)

Mikel Artetáék számára az egy pont azt jelenti, hogy hat pont az előnyük a Manchester Cityvel szemben, ám Pep Guardioláék vasárnap három pontra megközelíthetik őket.

Négyet vágott a Leicester a Spursnek (Fotó: Getty Images)
Négyet vágott a Leicester a Spursnek (Fotó: Getty Images)

 

LEICESTER–TOTTENHAM

A legtöbb gólt ez a mérkőzés hozta, az első félidőben négyszer is megrezdült a háló. A 14. percben a Spurs kissé szerencsés góllal szerzett vezetést, Rodrigo Bentancurról pattant a labda a kapuba (0–1). (VIDEÓ ITT!)

A hazai játékosok nem dőltek a kardjukba, pár perccel később Nampalys Mendy egyenlített. Gyönyörű gól volt, mintha zsinóron húzták volna a labdát (1–1) (VIDEÓ ITT!). A Tottenhamnél még csak fel sem ocsúdtak az első sokkból, máris jött a következő csapás, mert James Maddison is bevette a kapujukat (2–1). (VIDEÓ ITT!)

A szünetre kétgólos Leicester-vezetéssel vonultak a csapatok, ugyanis Kelechi Iheanacho a ráadás negyedik percében kikaparta magának a gesztenyét (3–1). (VIDEÓ ITT!)

A vendégek kapusa, a sérült Hugo Llorist helyettesítő Fraser Forster aligha ilyen visszatérést képzelt el magának a Premier League-be, hiszen a negyedik gólját is megkapta, ezúttal Harvey Barnes talált be (4–1). (VIDEÓ ITT!)

A Manchester City legyőzése után tehát nagy pofonba szaladt bele a Spurs. Ez a vereség még sokba kerülhet a végelszámoláskor, mert a Newcastle United és a Manchester United is kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt eddig.

Egy gól itt, egy gól ott (Fotó: Getty Images)
Egy gól itt, egy gól ott (Fotó: Getty Images)

 

CRYSTAL PALACE–BRIGHTON

Hatalmas fölényben játszottak a „sirályok”, ennek ellenére nem tudtak nyerni. Solomon March szerzett vezetést a vendégeknek (0–1) (VIDEÓ ITT!), de nem sokkal később James Tomkins kihasználta Robert Sánchez kapus hatalmas hibáját, aki kiejtett egy beadást (1–1). (VIDEÓ ITT!)

Otthon tartotta mindhárom pontot a Fulham (Fotó: Getty Images)
Otthon tartotta mindhárom pontot a Fulham (Fotó: Getty Images)

 

FULHAM–NOTTINGHAM

Az újoncok csatáját két góllal a Fulham nyerte meg. A 17. percben Willian minden bizonnyal a hónap egyik legszebb gólját szerezte (1–0) (VIDEÓ ITT!), a hajrában pedig a kinyíló vendégeket megkontrázva Manor Szolomon állította be a 2–0-s végeredményt. (VIDEÓ ITT!)

Nagy győzelmet aratott a Wolves (Fotó: Getty Images)
Nagy győzelmet aratott a Wolves (Fotó: Getty Images)

 

SOUTHAMPTON–WOLVES

Fordulatos mérkőzést hozott a kiesés elől menekülő két csapat csatája. Kisebb kavarodás végén Carlos Alcaraz juttatta előnyhöz a „szenteket” az első félidő közepén (1–0) (VIDEÓ ITT!). A Soton aztán három perccel később emberelőnybe is került, Mario Lemina kapta meg a második sárga lapját (VIDEÓ ITT!).

A Wolves ennek ellenére visszajött a meccsbe, igaz, ehhez kellettek a hazaiak is, pláne Jan Bednarek, aki beügyetlenkedte a labdát a saját kapujába (1–1) (VIDEÓ ITT!). De nemcsak visszajött a meccsbe a Wolverhampton, hanem a hajrában meg is fordította a meccset, Joao Gomest ünnepelhették a társak (1–2). (VIDEÓ ITT!)

Fájó vereségével továbbra is sereghajtó a Southampton.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ

Arsenal–Brentford 1–1 (Trossard 67., ill. Toney 74.)
Crystal Palace–Brighton 1–1 (Tomkins 70., ill. March 63.)
Fulham–Nottingham Forest 2–0 (Willian 17., Szolomon 88.)
Leicester City–Tottenham 4–1 (N. Mendy 23., Maddison 25., Iheanacho 45+4., H. Barnes 81., ill. Bentancur 14.)
Southampton–Wolverhampton 1–2 (Alcaraz 24., ill. Bednarek 73. – öngól, Joao Gomes 87.)
Kiállítva: Lemina (27., Wolves)
Később
Bournemouth–Newcastle United 1–1 (Senesi 30., ill. Almirón 45+2.)

Korábban
West Ham United–Chelsea 1–1 (Emerson 28., ill. Félix 16.)

VASÁRNAP
15.00:
Leeds United–Manchester United (Tv: Match4)
17.30: Manchester City–Aston Villa (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN
21.00:
Liverpool–Everton (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 21 16 3 2 46–18 +28 51
2. Manchester City 21 14 3 4 53–21 +32 45
3. Manchester United 22 13 4 5 36–28 +8 43
4. Newcastle 22 10 11 1 35–13 +22 41
5. Tottenham 23 12 3 8 42–35 +7 39
6. Brighton & Hove Albion 21 10 5 6 39–28 +11 35
7. Fulham 23 10 5 8 34–30 +4 35
8. Brentford 22 8 10 4 36–29 +7 34
9. Chelsea 22 8 7 7 23–22 +1 31
10. Liverpool 20 8 5 7 34–28 +6 29
11. Aston Villa 21 8 4 9 25–31 –6 28
12. Crystal Palace 22 6 7 9 20–30 –10 25
13. Leicester City 22 7 3 12 36–38 –2 24
14. Nottingham Forest 22 6 6 10 17–37 –20 24
15. Wolverhampton 22 6 5 11 17–31 –14 23
16. West Ham 22 5 5 12 19–27 –8 20
17. Leeds United 21 4 7 10 28–36 –8 19
18. Everton 21 4 6 11 16–28 –12 18
19. Bournemouth 22 4 6 12 20–44 –24 18
20. Southampton 22 4 3 15 18–40 –22 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik