PL: csak kapufákig jutott a Man. City a Crystal Palace ellen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.14. 22:55
null
Munkában Vicente Guaita, a Crystal Palace ezen a hétfőn legyőzhetetlennek bizonyuló kapusa (Fotó: AFP)
A Manchester City helyzetek sorát puskázta el, és csak egy pontot szerzett (0–0) a szervezett és rendkívül lelkes Crystal Palace otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

 

Nem állt be védekezni a Palace, az első húsz percben többször is lendületesen támadta a listavezető kapuját, de igazán nagy gólhelyzetig nem jutott el. Az első játékrész második felében nagy fölénybe kerülő Citynek már adódtak jó lehetőségei, csakhogy azok kimaradtak: Kevin De Bruyne bravúros közeli lövését védte Vicente Guaita, Joao Cancelo távoli bombája a kapufáról vágódott vissza, Bernardo Silva középre tartó közeli lövése kapuscsemegének bizonyult, a 45. percben pedig Rijad Mahrez lőtt alig mellé.

A fordulás után is a City irányította a játékot, és az 57. percben megint csak centimétereken múlt a vendéggól: De Bruyne közeli lapos lövése nyomán a labda a bal kapufáról pattant vissza, Mahrez újrázott, Guaita a léc fölé tolta a labdát. A 71. percben megint Bernardo Silván volt a sor, hogy eltékozoljon egy lehetőséget – Jack Grealish jobbról középre tett labdáját bevetődve, lábujjheggyel, két méterről a hosszú alsó mellé helyezte.

Ahogy fogyott a játékidő, úgy lovalta bele magát a Selhurst Park közönsége a bravúros pontszerzés lehetőségébe, ami természetesen átragadt a londoni játékosokra is. Ők pedig ki is húzták az utolsó percek nyomását – sőt egy ellencsapás végén Wilfried Zaha az első, kaput eltaláló lövésüket is postázta –, és a 0–0 után elmondhatják: ebben a bajnoki idényben négy pontot zsákmányoltak a Manchester Citytől (ősszel 2–0-ra nyertek az Etihad Stadionban).

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Crystal Palace–Manchester City 0–0

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Vasárnap
Arsenal–Leicester City 2–0
(Partey 11., Lacazette 59. – 11-esből)
Chelsea–Newcastle United 1–0 (Havertz 89.)
Everton–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Coady 49.)
Leeds United–Norwich City 2–1 (Rodrigo 14., Gelhardt 90+4., ill. McLean 90+1.)
Southampton–Watford 1–2 (Elyounoussi 45., ill. Cucho 14., 34.)
West Ham United–Aston Villa 2–1 (Jarmolenko 70., Fornals 82., ill. J. Ramsey 90+1.)

Szombat

Brighton–Liverpool 0–2 (Luis Díaz 19., Szalah 61. – 11-esből)
Brentford–Burnley 2–0 (Toney 85., 90+3.)

Manchester United–Tottenham 3–2
(C. Ronaldo 12., 38., 81., ill. Kane 35. – 11-esből, Maguire 72. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 29 22 4 3 68–18 +50 70
2. Liverpool 28 20 6 2 73–20 +53 66
3. Chelsea 28 17 8 3 57–19 +38 59
4. Arsenal 26 16 3 7 43–29 +14 51
5. Manchester United 29 14 8 7 48–40 +8 50
6. West Ham 29 14 6 9 48–36 +12 48
7. Wolverhampton 29 14 4 11 29–23 +6 46
8. Tottenham 27 14 3 10 42–35 +7 45
9. Aston Villa 28 11 3 14 41–39 +2 36
10. Southampton 29 8 11 10 36–45 –9 35
11. Crystal Palace 29 7 13 9 39–38 +1 34
12. Leicester City 26 9 6 11 40–45 –5 33
13. Brighton & Hove Albion 28 7 12 9 26–34 –8 33
14. Newcastle 28 7 10 11 32–48 –16 31
15. Brentford 29 8 6 15 32–45 –13 30
16. Leeds United 29 6 8 15 31–65 –34 26
17. Everton 26 6 4 16 28–47 –19 22
18. Watford 29 6 4 19 29–55 –26 22
19. Burnley 27 3 12 12 22–38 –16 21
20. Norwich City 29 4 5 20 18–63 –45 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik