PL: Szalahé a Pool 2000. bajnoki gólja, tovább robognak a „vörösök”

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.03.12. 15:24
null
Szalah lőtte a Liverpool 2000. PL-gólját (Fotó: Getty Images)
A Liverpool két góllal nyert a Brighton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában, ezzel már sorozatban nyolc győzelemnél jár. Mohamed Szalah tizenegyesből elért találata a „vörösök” 2000. gólja volt a ligában, korábban csak a Manchester United érte el ezt a mérföldkövet.

 

Nagy lendülettel kezdett hazai pályán a Brighton, azonban az ellenfél tizenhatosához érve elfogyott az ötlet, így többnyire a játékosok távoli lövésekkel próbálkoztak. Ahogy haladtunk előre a félidőben, egyre inkább a Liverpool vette át az irányítást, a 19. percben mindez gólban is megmutatkozott.

Joël Matip ívelt a jól beinduló Luis Díazhoz, aki a rosszul kijövő Robert Sánchez mellett a kapuba fejelt (0–1). A spanyol kapus közben letarolta a vendégek támadóját, de megúszta az esetet. Az egygólos előny birtokában még nem nyugodhatott meg a Pool, ugyanis a két csapat előző egymás elleni bajnoki meccsén egyenlíteni tudott a Brighton. VIDEÓ ITT!

Mohamed Szalah próbálkozott is becsülettel, de sokáig nem kísérte siker az akcióit. Közben a szünetben becserélt, korábbi liverpooli Adam Lallanának tíz perc sem jutott, egy ápolást követően le kellett cserélni.

A 60. percben aztán Yves Bissouma érthetetlen kezezése miatt tizenegyeshez jutott Jürgen Klopp együttese, Szalah pedig kíméletlen ítélet végrehajtónak bizonyult (0–2). Az egyiptomi klasszis gólja egyben a Liverpool 2000. találatát jelentette a Premier League-ben, korábban csak a Manchester United tudta átlépni ezt a mérföldkövet. VIDEÓ ITT!

Szalah ezzel már a negyedik idényben jut el legalább 20 gólig az angol bajnokságban, és egyben a 115. bajnoki gólját jegyezte a „vörösöknél”, amivel beérte a klub házi rangsorában Robbie Fowlert, és már csak a 212 találattal álló Steven Gerrard van előtte.

Az eredmény a hátra levő időben már nem változott, a Liverpool sorozatban a nyolcadik bajnokiját nyerte meg, és három ponttal lemaradva üldözi a listavezető Manchester Cityt.

A Brentford hazai pályán 2–0-ra legyőzte a kieső helyen álló Burnleyt. Mindkét gólt Ivan Toney szerezte, az elsőt a dán Christian Eriksen beadásából a 85. percben, a másodikat büntetőből a 94. percben. Csapatuk nyolcadik alkalommal nyert a Premier League mostani idényében, de először fordult elő, hogy egymást követő két mérkőzésen sikerült győznie. A Burnley (amelyből a 92. percben kiállították Nathan Collinst) sorozatban három vereségnél tart.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Brighton–Liverpool 0–2
(Luis Díaz 19., Szalah 61. 11-esből)
Brentford–Burnley 2–0 (Toney 85., 90+3.)

KÉSŐBB
18.30: Manchester United–Tottenham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 28 22 3 3 68–18 +50 69
2. Liverpool 28 20 6 2 73–20 +53 66
3. Chelsea 27 16 8 3 56–19 +37 56
4. Arsenal 25 15 3 7 41–29 +12 48
5. Manchester United 28 13 8 7 45–38 +7 47
6. West Ham 28 13 6 9 46–35 +11 45
7. Tottenham 26 14 3 9 40–32 +8 45
8. Wolverhampton 28 13 4 11 28–23 +5 43
9. Aston Villa 27 11 3 13 40–37 +3 36
10. Southampton 28 8 11 9 35–43 –8 35
11. Crystal Palace 28 7 12 9 39–38 +1 33
12. Leicester City 25 9 6 10 40–43 –3 33
13. Brighton & Hove Albion 28 7 12 9 26–34 –8 33
14. Newcastle 27 7 10 10 32–47 –15 31
15. Brentford 29 8 6 15 32–45 –13 30
16. Leeds United 28 5 8 15 29–64 –35 23
17. Everton 25 6 4 15 28–46 –18 22
18. Burnley 27 3 12 12 22–38 –16 21
19. Watford 28 5 4 19 27–54 –27 19
20. Norwich City 28 4 5 19 17–61 –44 17

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik