PL: ismét győzött, immár hat meccse veretlen az Aston Villa

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 17:11
null
Dominic Calvert-Lewin gólja döntött a West Ham ellen (Fotó: Getty Images)
Az Everton a West Hamet, az Aston Villa a Lutont győzte le vasárnap, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában, amelyben a Brighton 1–1-es döntetlen játszott a Fulhammel.

WEST HAM–EVERTON

A legutóbbi három mérkőzésén nyeretlen West Ham a bajnokságban a 16. helyen álló Everton ellen szeretett volna szépíteni a formamutatóján. Az első félidőben noha többet birtokolta a labdát, a liverpooli csapat összességében veszélyesebben játszott. Ez a második félidőben sem változott Jarrod Bowenék ugyan többet lőttek kapura, gólt nem tudtak szerezni.

Az Everton viszont igen! Az 51. percben Dominic Calvert-Lewin talált be, s mint kiderült, ez a gól 1–0-s győzelmet, egyben három pontot ért az Evertonnak.

ASTON VILLA–LUTON

A Premier League legutóbbi öt fordulójában veretlen Aston Villa a kieső helyen álló Lutont fogadta. Unai Emery játékosai már az első félidőben megmutatták, méltán állnak az ötödik helyen: levegővételt is alig engedtek a Luton védelmének, folyamatos nyomást gyakoroltak. Ennek eredményeként, John McGinn góljával vezetést is szereztek.

A második 45 percben tovább nyílt az olló, Moussa Diaby kétszer is beköszönt, a második találatát végül Tom Lockyer öngóljának nyilvánították. A másik oldalon is született egy öngól, a keresztlécről előbb Emiliano Martínez fejére, onnan pedig a kapujába pattant a labda. Az eredmény ettől kezdve nem változott, 3–1-re nyert az Aston Villa.

BRIGHTON–FULHAM

A Fulhamnél a mostani idényben kétségkívül jobban teljesítő Brighton annak tudatában lépett pályára, hogy legutóbb 2017-ben tudott győzni riválisa ellen, az azóta rendezett hét mérkőzés mindegyikén kikapott vagy döntetlent ért el. A „sirályok” jobban játszottak az első félidőben, a 19 éves Evan Ferguson előnyhöz juttatta őket (1–0).

Hiába volt a hazai Brighton magabiztosabb a második játékrészben is, Joao Palhinha tett róla, hogy Roberto De Zerbiék ezúttal se örülhessenek: a 65. percben a tizenhatos vonaláról, szemből gyönyörű gólt lőtt. Hiába tett meg mindent a Brighton a győzelemért, ezúttal sem jött össze: 1–1 lett a meccs végeredménye.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
West Ham United–Everton 0–1
(Calvert-Lewin 51.)
Aston Villa–Luton Town 3–1 (McGinn 17., Diaby 49., Lockyer 62. – öngól, ill. E. Martínez 83. – öngól)
Brighton & Hove Albion–Fulham 1–1 (E. Ferguson 26., ill. Joao Palhinha 65.)
Liverpool–Nottingham Forest 3–0 (Jota 31., Núnez 35., Szalah 77.) – részletek itt!

KÉSŐBB
Manchester United–Manchester City 0–3
(Haaland 26., 50. – 11-esből, Foden 80.)

KORÁBBAN
SZOMBAT
Chelsea–Brentford 0–2 (Pinnock 58., Mbeumo 90+6.)
Arsenal–Sheffield United 5–0 (Nketiah 28., 50., 58., Fabio Vieira 88. – 11-esből, Tomijaszu 90+6.)
AFC Bournemouth–Burnley 2–1 (Semenyo 22., Billing 76., ill. C. Taylor 11.)
Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 2–2 (Lemina 36., Hvang Hi Csan 71., ill. C. Wilson 22., 45+4. – a másodikat 11-esből)

PÉNTEK
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 1–2 (J. Ayew 90+4., ill. J. Ward 53. – öngól, Szon Hung Min 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 10 8 2 22–9 +13 26
2. Arsenal 10 7 3 23–8 +15 24
3. Liverpool 10 7 2 1 23–9 +14 23
4. Aston Villa 10 7 1 2 26–14 +12 22
5. Manchester City 9 7 2 19–7 +12 21
6. Newcastle 10 5 2 3 26–11 +15 17
7. Brighton & Hove Albion 10 5 2 3 23–19 +4 17
8. Manchester United 9 5 4 11–13 –2 15
9. West Ham 10 4 2 4 16–17 –1 14
10. Brentford 10 3 4 3 16–12 +4 13
11. Chelsea 10 3 3 4 13–11 +2 12
12. Wolverhampton 10 3 3 4 13–17 –4 12
13. Crystal Palace 10 3 3 4 8–13 –5 12
14. Fulham 10 3 3 4 9–16 –7 12
15. Everton 10 3 1 6 10–14 –4 10
16. Nottingham Forest 10 2 4 4 10–15 –5 10
17. Bournemouth 10 1 3 6 8–21 –13 6
18. Luton Town 10 1 2 7 9–20 –11 5
19. Burnley 10 1 1 8 8–25 –17 4
20. Sheffield United 10 1 9 7–29 –22 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik