MU: Solskjaer Pogbát és Cavanit is maradásra bírná

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 13:58
null
Ole Gunnar Solskjaer már az utánpótlásban is foglalkozott Paul Pogbával (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője marasztalja a francia Paul Pogbát és az uruguayi Edinson Cavanit – írja az MTI.

 

A francia világbajnok, Paul Pogba 2016 óta erősíti a csapatot, és bár a szerződése csak jövő nyáron jár le, a menedzsere decemberben kijelentette, hogy Pogba boldogtalan Manchesterben, és karrierje újjáélesztése érdekében klubot kell váltania.

„Ismeri a vele kapcsolatos érzéseimet. Azt akarom, hogy maradjon″ – idézte Ole Gunnar Solskjaer szavait az MTI.

A Manchester United a Premier League tabellájának második helyén áll, az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzését pedig 6–2-re megnyerte az AS Roma ellen.

Solskjaer hozzátette, már az utánpótlásban is edzője volt Pogbának, és szerinte a jó kapcsolatuk, hozzásegítette a középpályást ahhoz, hogy ismét a lehető legjobb formába kerüljön.

„Jobb akar lenni, hallgatott rám, és láthatjuk, hogy itt is jól érzi magát. Még gyerek volt, amikor először együtt dolgoztunk, és mindig is azt mondtam, hogy szívesen irányítom a munkáját. Élvezem a közös edzéseket és beszélgetéseket, mert ő győztes típus” – magyarázta a norvég szakvezető.

Edinson Cavani októberben egy plusz egy évre írt alá a Unitedhez. Solskjaer úgy fogalmazott, az uruguayi csatár is győztes mentalitású ember, és az ő esetében is fontos, hogy örömmel menjen edzésre, és élvezze a játékot.

„Ha érzik a csapat fejlődését, akkor valószínűleg nagyobb eséllyel tudjuk megtartani őket″ – vélekedett a mester.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik