MU: erősítések lennének? Problémás játékosokat csábítanának el

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 14:15
null
Arnautovic (balra) és Rabiot (jobbra) érkezhet Manchesterbe (Fotó: Getty Images)
Optimizmusra adott okot a Manchester United felkészülési időszakban mutatott játéka, ám a bajnoki rajt nem sikerült jól a „vörös ördögök” számára, mivel 2–1-es vereséget szenvedtek a Brightontól az Old Traffordon. Az angol rekordbajnokra ráfér az erősítés, a legfrissebb sajtóértesülések szerint pedig Olaszországból csábítanának el két labdarúgót.

 


Frenkie de Jonggal kapcsolatban továbbra sem lehet tudni, hogy marad-e az FC Barcelonában vagy elmegy, és ha utóbbi, akkor hova. Nem a holland középpályás azonban az egyetlen, akit a United megfigyel. A The Athletic információi szerint az MU a Paris Saint-Germain korábbi, a Juventus jelenlegi középpályását, Adrien Rabiot-t nézte ki magának a hatos pozícióba. A 27 éves francia válogatott futballista szerződése a jövő nyáron jár le, így a torinóiak most még pénz ellenében engedhetnék el őt.

14.40: FRISSÍTÉS! A Sky Sports szerint a United és a Juve megegyezett egymással a transzferről!


Nemcsak a pálya közepére keres embert Erik ten Hag, hanem a csatársorba is. Szintén a The Athletic írta meg, hogy a holland szakember egykori játékosa, Marko Arnautovic is érkezhet az Old Traffordra.


Ten Hag még a Twentéből ismeri az osztrákot (2007 és 2009 közötti időszak), a manchesteriek ráadásul olcsón kijönnének a szerződtetéséből, hiszen nyolcmillió eurót kínálnak érte. A 33 éves támadó remek idényen van túl, 33 Seria A-s mérkőzésen 14 gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott a Bolognában. Mégis egy olyan valakiről van szó, aki 2019 és 2021 között Kínában játszott, és sok együttesnél megfordult már. Legutóbb topcsapatban 2009-ben szerepelt, akkor az Interrel Bajnokok Ligáját nyert. Arnautovic a Premier League-et jól ismeri, hiszen a Stoke Cityben, valamint a West Ham Unitedben is légióskodott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Péntek
Crystal Palace–Arsenal 0–2 (Martinelli 20., Guéhi 85. – öngól)
Szombat
Everton–Chelsea 0–1 (Jorginho 45+8. – 11-esből)
AFCBournemouth–Aston Villa 2–0 (Lerma 2., Moore 80.)
Leeds United–Wolverhampton 2–1 (Rodrigo 24., Ait-Nouri 74. – öngól, ill. Podence 6.)
Newcastle United–Nottingham Forest 2–0 (Schär 58., C. Wilson 78.)
Tottenham Hotspur–Southampton 4–1 (Sessegnon 21., Dier 31., Salisu 60. – öngól, Kulusevski 63., ill. Ward-Prowse 12.)

Fulham–Liverpool 2–2 (A. Mitrovics 32., 72. – 11-esből, ill. Núnez 64., Szalah 80.)
Vasárnap
Leicester City–Brentford 2–2 (Castagne 33., Dewsbury-Hall 46., ill. Toney 62., Dasilva 85.)
Manchester United–Brighton 1–2 (Mac Allister 68. – öngól, ill. Gross 30., 39.)

West Ham United–Manchester City 0–2
(Haaland 36., 65. – az elsőt 11-esből)

Az állás
1. Tottenham 1 1 4–1 +3 3
2. Newcastle 1 1 2–0 +2 3
2. Manchester City 1 1 2–0 +2 3
2. Bournemouth 1 1 2–0 +2 3
2. Arsenal 1 1 2–0 +2 3
6. Leeds United 1 1 2–1 +1 3
6. Brighton & Hove Albion 1 1 2–1 +1 3
8. Chelsea 1 1 1–0 +1 3
9. Liverpool 1 1 2–2 0 1
9. Leicester City 1 1 2–2 0 1
9. Fulham 1 1 2–2 0 1
9. Brentford 1 1 2–2 0 1
13. Wolverhampton 1 1 1–2 –1 0
13. Manchester United 1 1 1–2 –1 0
15. Everton 1 1 0–1 –1 0
16. West Ham 1 1 0–2 –2 0
16. Nottingham Forest 1 1 0–2 –2 0
16. Crystal Palace 1 1 0–2 –2 0
16. Aston Villa 1 1 0–2 –2 0
20. Southampton 1 1 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik